Az első félidőben főleg a vendég együttes akarata érvényesült a pályán, ám a hazai lányok nem szakadtak le, igaz, a szünetben négygólos hátrányban voltak. Viszont jól kezdték a második félidőt, zsinórban három gólt szereztek, egyre közelebb kerültek a Mioveni-hez, a játékrész közepén egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték.
Innen fej-fej mellett haladt a két csapat, hol az egyik, hol a másik fél vezetett, végül egy góllal, 27–26-ra a Dacia Mioveni győzött.
„Nagyon fegyelmezettek voltak a lányok, kihasználtuk a helyzeteinket, a védekezés is össze volt állva, a kapusteljesítményünk is jó volt. Pici hiányzott ahhoz, hogy pontot tudtunk volna szerezni. Nagyon elégedett vagyok, büszke vagyok lányokra.
Nagyot kellett harcolnia a Mioveni-nek a pontokért” – összegzett Mester Zsolt, az SZNKK edzője.
A következő fordulóban, jövő hét végén ismét hazai pályán játszik az SZNKK, a második helyezett Activ Prahova Ploiești látogat Székelyudvarhelyre.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!