A csoportkör nyitányán a magyarok pontot veszítettek, szerdán 27–27-es döntetlent játszottak Észak-Macedóniával Varasdon. A gyengébb játékerőt képviselő afrikaiak ellen pénteken este nem lehetett kérdés a két pont megszerzése Chema Rodriguez együttese számára.
A két válogatott között nagy volt a tudáskülönbség, a magyar csapat fokozatosan lépett el ellenfelétől, és hamar megnyugtató előnyt alakított ki, a szünetben már 11 góllal vezetett.
A magyar játékosok a folytatásban is nagy fölényben játszottak, így még tovább nyílt az olló a felek között, és még tartalékolni is tudtak, végül pedig 17 találattal nyertek.
A magyarok ezzel a győzelemmel bejutottak a középdöntőbe, a csoportkör utolsó fordulójában pedig vasárnap 21.30-tól Hollandiával találkoznak. A rangadón eldől, hogy hány pontot visznek magukkal a vb következő szakaszába.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!