„2014-ben azért alapítottuk meg a klubot, hogy az udvarhelyi lány kézilabda utánpótlásnak legyen lehetősége a továbblépésre. Öt és fél szezont húztunk le eddig a másodosztályban, a különböző generációkból közel tucatnyi játékos lépett tovább erősebb bajnokságokba, igazolt külföldi klubhoz. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk össze” – kezdett bele Mester Zsolt.
A Hargita KK vezetőedzője kiemelte, ahhoz, hogy a következő időszakban szintet tudjon lépni a csapat és a keret tagjai, más célokat kellett kitűzniük magunk elé.
„Eddig az volt a feladatunk, hogy lehetőséget biztosítunk az utánpótlásunknak bemutatkozni a másodosztályban, és ahogy ifjúsági korból kinőttek, lehetett dobbantani magasabb szintre. Fontos volt számunkra, hogy egy olyan családi hangulatú közösséget építsünk, ahol mindig jó lenni, ezt sikerült is megvalósítani” – egészítette ki az elhangzottakat Bálint Aliz játékosedző.
Az előző szezonban nem képviselte Székelyudvarhelyt együttes a női A divízióban, ám a csapatnál rengeteg minden történt, többek között megnyerték a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságot.
„Az utánpótlásnevelés mellett az előző szezonban fontos volt számunkra, hogy megelőzésben és rehabilitációban is fejlődjünk, így életre hívtunk egy sportkonferenciát. Ezt követően egy névtelen adományozótól nagyon hasznos egészségügyi felszereléseket kaptunk, köztük egy automata defibrillátort, amit felajánlunk a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok és az ott tevékenykedő együttesek számára” – folytatta Mester, majd kitért az idei évre.
„A tervezést megnehezítette, hogy nem volt sikeres pályázatunk a város által meghirdetett sporttámogatási programban, emiatt újra kellett tervezzük a költségvetésünket. Ebből a helyzetből mindenképpen szeretnénk továbblépni. Az idei esztendő lehetőséget nyújt arra, hogy merész célokat fogalmazzunk meg, annak ellenére, hogy szerény a büdzsénk.
Középtávú célunk pedig az, hogy két-három éven belül szeretnénk saját nevelésű játékosokkal feljutni az élvonalba, a Virágok Ligájába” – jelentette be Mester.
Annak ellenére, hogy nem tudnak méltó anyagi hátteret biztosítani a játékosoknak, magyarán rendes fizetést adni nekik, több, Székelyudvarhelyről indult kézilabdázóval tudtak megegyezni, visszahozni a városba. „Három saját nevelésű játékossal írtunk alá, ketten a magyar élvonalból, a NEKÁ-tól jönnek haza, Munteanu Korodi Krisztina és Miklós Flóra, továbbá reaktiváltuk Bálint Noémit. Jó közösséget alkotunk, jó keret alakult ki, és merészek a céljaink. A motivációnk pedig a játék szeretete. Az lesz igazi fizetség, ha az udvarhelyi közönség eljön a meccseinkre, biztatják a lányokat, hogy ne adják fel, van miért kitartani” – tette hozzá Bálint Aliz.
A Hargita KK nyári felkészülése augusztus elején kezdődik, a lányok egy hétig Debrecenben edzőtáboroznak. A másodosztályos bajnokság a tervek szerint szeptember közepén kezdődik, a mezőny a nyár végére áll össze.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!