Az EHF honlapján hétfőn jelentették be, hogy a már korábban biztos főtáblás klubok mellett melyek szerepelhetnek az elitsorozat 2022/23-as szezonjában.
A férfiaknál a magyar bajnok Pick Szegednek volt garantált helye, az EHF végrehajtó bizottsága azonban az elmúlt kiírásban negyedik Veszprémnek is indulási lehetőséget adott. A nőknél a bajnoki aranyérmes, BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC volt a kilenc biztos résztvevő között, akikhez most csatlakozott a Magyar Kupa-győztes Ferencváros is. Szabadkártyát kapott a Bukaresti CSM is, amely az előző idényben a második helyen zárt a román bajnokságban.
A döntési szempontok között a csapatok korábbi eredményei mellett a csarnokhelyzetet és a televíziós közvetítéseket is figyelembe vették, a koronavírus-járvány utóhatásai miatt ugyanakkor a helyszíni nézőszám most nem szerepelt a vizsgált faktorok között.
A férfi és női BL-ben is 16-16 csapat indul, amelyeket két nyolccsapatos csoportba sorsolnak pénteken 11 órától, Bécsben. A nők szeptember 10-11-én, a férfiak 14-15-én kezdik a BL következő idényét.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!