Zetelaka, Szentegyháza, a Csíkszeredai NKSZ, Szováta, a Marosvásárhelyi Active7 és Felcsík együtteseinek részvételével elrajtol a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság, az első tornát Balánbányán fogják megrendezni.
Benedek Árpád Csabától, a bajnokságot szervező Hargita Megyei Kézilabda-szövetség elnökétől megtudtuk, hogy az eredeti tervek szerint az első tornát Zetelakán kellett volna megrendezni, azonban a településen hat ezrelék fölé emelkedett a koronavírus-fertőzöttségi mutató, emiatt megváltoztatták a helyszínt.
Volt már mozgolódás ezen a téren, hiszen a nyáron barátságos tornákat szerveztek, tartották egymással a kapcsolatot” – mondta Benedek.
A koronavírus-járvány kitörése miatt tavaly nem tudtak bajnokot avatni a 2019–2020-as megyei bajnokságban, február közepén rendezték az utolsó tornát, és tíz fordulót követően Zetelaka vezette a táblázatot. A 2020–21-es szezon pedig teljesen kimaradt. Így a címvédő a 2018–19-es kiírás bajnoka, a Marosvásárhelyi Active7.
A szokásos nyolc helyett hat együttes nevezett be, Székelykeresztúr és a Székelyudvarhelyi ISK nincs ott a mezőnyben.
„A kézilabdacsapatok is megszenvedték a mögöttünk hagyott időszakot, az elején még edzeni sem tudtak közösen, mindenkinek nagy kiesést jelent az elmúlt másfél év. De előre tekintünk, és bízunk benne, hogy nem szól közbe a járványügyi helyzet és 2022 tavaszán ismét megyei bajnokot tudunk hirdetni a nőknél” – zárta a beszélgetést a HMKSZ elnöke.
A tervek szerint öt tornát rendeznek, ezeken a csapatok két-két fordulót játszanak le. Balánbánya mellett Szentegyháza, Zetelaka és Csíkszereda is helyszín lesz, míg a Maros megyeiek Szovátán lesznek házigazdák majd januárban.
A férfi bajnokságot továbbra sem tudták elindítani, mivel legalább négy csapat részvétele szükséges ehhez.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!