HIRDETÉS

Kéz a kézben jutottak tovább

A középcsoportban is megküzdenek egymással a csíkszeredaiak és az udvarhelyiek. Archív
Fotó: Gábos Albin

2019. március 06., 11:29

A Csíkszeredai VSK és a Székelyudvarhelyi ISK-SZKA ifjúsági 3-as korosztályú együttese ugyanabból a csoportból vágott neki a lány kézilabda-bajnokságnak. Mindkét székelyföldi gárda remekelt a csoportkörben, szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, és a középdöntőbe való továbbjutást érő helyen végeztek.

2019. március 06., 11:29

Az idei ifjúsági 3-as (2004–2005-ben születettek) lány kézilabda-bajnokságba rekordszámú együttes nevezett be. A szakszövetségnek nagyon nehéz volt kialakítania a csoportokat, végül nyolcat hozott létre. A Csíkszeredai VSK és a Székelyudvarhelyi ISK-SZKA a tíz csapatot felvonultató F jelűbe került.

A bajnokság előtt a VSK-nál generációváltás történt, most főleg a tavalyi ifjúsági 4-es korosztályban országos döntőig jutott, végül negyedik helyen végzett játékosokból áll a csapat. Az idei pontvadászatra nem tűztek ki nagy célokat, hiszen főként a tapasztalatszerzés volt a fontos.

„Titkon reméltük, hogy képesek lehetünk továbbjutni a csoportból. A bajnokság első része nehéz volt, de a lányok végig jó mérkőzéseket játszottak, csak négy találkozón szenvedtünk vereséget. Jól bírtuk a hajrákat is, több meccset is az utolsó percekben nyertünk meg” – mondta Szabó Előd Zsolt, a VSK egyik edzője.

HIRDETÉS

Ami a folytatást illeti, a tréner kifejtette, „örülünk, hogy még tíz mérkőzést játszhatunk. Ez az év számunkra a tanulásról szól, a játékosok többsége a következő szezonban is ebben a korcsoportban folytatja.

Persze nem adjuk fel, ha meglesz az esély arra, hogy ott legyünk a következő körben is, akkor azt megragadjuk.”

Az utolsó meccs döntött

Az F csoport utolsó mérkőzésén a Székelyudvarhelyi ISK-SZKA lánycsapata a Fogarasi ISK vendége volt. A Székelyföldi Kézilabda Akadémia udvarhelyi, szovátai és zetelaki kézilabdázókból álló együttese magabiztos, 38–33-as győzelmet aratott, így elcsípte a harmadik helyet, és továbbjutott a középdöntőbe.

Archív •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Archív
Fotó: Gábos Albin

„Ha a csoport végeredményét nézzük, akkor jól szerepeltünk, elértük a szezon elején kitűzött célunkat, hiszen továbbjutottunk. A bajnokság során voltak hullámvölgyeink, olyan meccseink, amelyeken nem lett volna szabad kikapnunk. Viszont felvettük a harcot a komolyabb ellenfelekkel, és volt, amikor mi nyertük meg a nagy csatákat. Ilyen volt az utolsó, fogarasi meccs is, amelyről előre nem lehetett megmondani, ki lesz a győztese” – fogalmazott Sándor Aliz.

Az SZKA-ISK vezetőedzője szerint fokozatosan fejlődik a csapat, a középdöntőben pedig minél jobb eredményt szeretnének elérni. „Nem ismerjük a másik csoportból érkező csapatokat, de célunk a döntőbe jutást érő első két hely valamelyikén végezni.

Ezen a szinten nagyon kevésen múlik a siker, Csíkszeredával és a Fogarasi VSK-val is ki-ki meccseket vívtunk, erre számítok a középdöntőben is”

– tette hozzá. Sándor Aliz munkáját Mester Zsolt, Gagyi Erika és Cristian Weisz is segítette.

A középdöntő jövő hét végén kezdődik. Itt az F csoport három továbbjutójához – Csíkszeredai VSK, Székelyudvarhelyi SZKA-ISK és Fogarasi VSK – az E csoport első három helyezettje csatlakozik: az LPS Slatina, az Univeristatea Craiova és a Chimia Rm. Vâlcea. Az oda- és visszavágók után az első két helyezett jut be az országos döntőre.

Ifjúsági 3-as lány kézilabda-bajnokság, F csoport, végeredmény:
1. Fogarasi VSK 52 pont
2. Csíkszeredai VSK 44
3. Székelyudvarhelyi ISK-SZKA 41
4. Fogarasi ISK 37
5. Petrozsényi ISK 36
6. Vajdahunyadi SK 35
7. Nagyszebeni ISK 25
8. Vulkáni VSK 20
9. Szászsebesi LPS 14
10. Vajdahunyadi ISK 0

A Csíkszeredai VSK kerete: Iarca Magdolna Szidónia, Sánduly Zsófia, Tunariu Beatrice, Mátyás Kitty, Szőke Orsolya, Süveg Eszter, Iarca Margit Tímea, Miklós Enikő, Györgypál Zsanett, Erőss Katalin, Péter Eszter, Antal Réka, Simon Nóra Tamara, Ambrus Hanga Boróka, Fejes Tímea, Koós Klaudia, Sándor Klementina, Mandel Kata, Csorba Adrienn. Edzők: Erőss Levente, Léstyán István és Szabó Előd Zsolt.

A Székelyudvarhelyi ISK-SZKA kerete: Miklós Flóra, Fodor Bernadett, Dénes Szidónia, Pápai Hanna, Gergely Nóra, Márton Kinga, Bíró Andrea, Sándor Melinda, Kereső Orsolya, Márton Adél, Paula Cramba, Sára Renáta, Sebők Harmat, Sebők Tamara, Lukács Anita, Balázs Andrea Irma, Lázár Tímea Andrea, Jakab Demeter Vivien, Hegyi Blanka. Vezetőedző: Sándor Aliz.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi László: „ha ebben a szezonban nem jutunk vissza, a következőben háromszor ilyen nehéz lesz”

A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

`
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Ha meggyőzöd őket, hegyeket tudnak megmozgatni – Golovin Vlagyimir a magyar női kézisikerekről

Friss Eb-bronzérmesként érkezett Tusványosra Golovin Vlagyimir. A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Sportteraszon tartott előadását követően a Székely Sportnak beszélt többek között a siker kulcsáról, de az edzői munka kihívásairól is.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!