A több mint száz csapatot felvonultató világversenyen a székelyföldi kézilabda ismét leteszi a névjegyét: a csíkszeredai női csapat idén is ott lesz a mezőnyben.
A veterán sportolók seregszemléjén nem csupán a mozgás öröme, de a barátság, a közösség és a sport iránti szenvedély is főszerepet kap. A Csíkszeredai NKSZ néven induló együttes a női 40+ és 50+ korosztályokban méreti meg magát, ahol számos válogatott szintű játékossal is szembetalálják majd magukat.
Első mérkőzésüket május 21-én vívják a szlovákiai Evergreens nevű csapat ellen Omišban. A folytatásban cseh, litván és más nemzetközi ellenfelekkel – többek között a Slavia Praha, a Kauno Ažuolas, a Lenak és a Pink Magic csapataival – mérkőznek meg, az utolsó csoportmeccset május 24-én játsszák.
A tornán való részvétel több mint egyszerű sportélmény: lehetőség a találkozásra, az emlékek felelevenítésére, a versenyszellem újraélesztésére. A rendezvény három helyszínen zajlik, a szabályok szerint a mérkőzések 2x12 percesek (a döntők 2x15 percesek), és minden csapat 20 játékost nevezhetett. A szervezők gondot fordítanak a professzionális lebonyolításra: kötelező az akkreditáció, egységes mezek, hivatalos személyek kísérik a csapatokat.
A magyar színeket több együttes is képviseli: a Budapest Old Boys három férfi kategóriában (40+, 50+, 55+), a Mario-Nett Veszprém a női 45/50+ mezőnyben, míg a MAFC Masters a férfi 45+ és 60+ korosztályban indul. A magyar gárdák rendre a torna favoritjai között szerepelnek, és ez alól a csíki hölgyek sem szeretnének kivételt képezni.
A székelyföldi kézilabda évtizedek óta nevelte és neveli a sportág elhivatott képviselőit – most a tapasztalat és a barátság viszi tovább a fáklyát. A Csíkszereda csapatának szereplése újabb bizonyítéka annak, hogy a sport iránti szeretet időtlen – és határtalan.
A Csíkszeredai NKSZ két korosztályban lesz képviselve. A Halmágyi Zsolt által felkészített, a horvátországi világeseményre benevezett csapatok névsora.
+40-es korosztály: Süket Teréz, Antal Ágnes, Lőrinc Réka, Forró Tünde, László Szidónia, Miklós Ágnes, Portik Helga, Bene Enikő, Fülöp-Jakab Enikő és Janka Katalin.
+50-es korosztály: Tófalvi Margit, Pongrácz Emília, Antal Angéla, Szőcs Erzsébet, Csomortáni Zsuzsanna, Codruța Zavragiu, Moldován Annamária és Adriana Inoan.
„A cél elsősorban a részvétel, ott lenni a kézilabda ünnepén, plusz egy életre szóló élmény, de benne van az, hogy a +40-es korosztályban az első hat között végezzünk, +50-ben pedig bejussunk a kisdöntőbe” – nyilatkozta Pongrácz Emília a Székely Sportnak.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!