A másodosztályban nem ritka, hogy óriási a különbség az első és az utolsó között, ám ekkorára talán senki sem számított. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a CSU Târgoviște lefelé lóg ki az A csoportból, mind a 11 meccsét simán elveszítette,
191 gólt szerzett és 550-et kapott, ami átlagolva 17 dobott, illetve 50 kapott gólt jelent mérkőzésenként.
A Galaci CSU otthonában 61–19-re kapott ki, a CSU Suceava pedig korábban 51–11-re verte, majd 85 gólos meccsen kapott ki hazai pályán 57–28-ra a Magnum Botoșani együttesétől – hogy a legérdekesebb mérkőzéseit említsük. Február elején közel jártak a mostani negatív rekordjukhoz, hiszen Galacon 55–6-ra kaptak ki.
A Handbalmania.ro szakportál szerint inkább turizmus, mint kézilabda az, amit űz a CSU Târgoviște, Suceavára tizenkét fős kerettel utaztak el, Brătescu kétszer, míg Samoilă egyszer talált be a hazaiaknak.
A legkevesebb szerzett gól miatt a statisztikákat böngészve egészen 1938-ig kellett visszautaznunk, a legelső világbajnokságig, amikor a bronzmérkőzésen Svédország 2–1-re verte Dániát – nem szabad viszont elfeledni, hogy akkoriban még nagypályán, 11 a 11 ellen játszották a kézilabdát.
Teremben Németország aratta a legnagyobb különbségű győzelmet, az 1958-as világbajnokságon 46–4-re verte Luxemburgot. A sorrend következő két helye Ausztráliához fűződik, 2003-ban Izlandtól 55–15-re, 2013-ban pedig Spanyolországtól kapott ki 51–11-re.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!