A Resicabányai CSU vendégeként léptek pályára Mihaela Evi edző tanítványai vasárnap délután. A Marosvásárhelyi VSK a női kézilabda A osztály D csoportjának 5. fordulójának meccsén végig irányított, így is meg kellett dolgozniuk az újabb sikerért.
Főleg, hogy az elején még a házigazdáknál volt az előny, a VSK viszont hamar fordított, és a szünetben három góllal vezetett.
A folytatásban sem volt egyszerű dolguk a vásárhelyieknek, bár tartották vezetésüket, az ellenfél nem szakadt le, így csak a hajrában tudtak végérvényesen elhúzni, öt góllal nyerni.
Az újabb diadalhoz igazi csapatmunka kellett a VSK részéről, hiszen három játékos, Flavia Munteanu, Monica Bărăbaș és Carola Stîngu is hat találatot szerzett, összesen pedig kilencen voltak eredményesek.
Sorozatban ötödik győzelmével a Marosvásárhelyi VSK veretlenül fejezte be a bajnokság odavágóinak első szakaszát.
Az éllovas számára két újabb kiszállás következik, a visszavágók elején előbb a sereghajtó Temesvári CSU, majd a Nagybányai Minaur II. vendége lesz.
Resicabányai CSU–Marosvásárhelyi VSK 25–30 (15–18)
A VSK gólszerzői: Munteanu 6, Bărăbaș 6, Stîngu 6, Târșoagă 4, Ghemeș 3, Bardoși 2, Darie 1, Bucin 1, Popeanu 1.
További eredmények: Nagyváradi CSU–Temesvári CSU 29–24, Kisjenői Crișul–Nagybányai Minaur II. 31–32
A csoport állása: 1. Marosvásárhelyi VSK 15 pont, 2. Kisjenői Crișul 9, 3. Nagybányai Minaur II. 9, 4. Resicabányai CSU 6, 5. Nagyváradi CSU 6, 6. Temesvári CSU 0.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!