Hirdetés

Hazahívta kapusát, megismerte ellenfelét a kupában a VSK Székelyudvarhely

A Nagybányai Minaurral már játszott a bajnokságban a VSK Székelyudvarhely, Buzogány Barna a háttérben melegít
Fotó: Csató Andrea

Szakított a tavalyi bronzérmessel, Székelyudvarhelyen folytatja pályafutását az itt született és nevelkedett hálóőr. Kisorsolták a nyolcaddöntők párosítását a férfi kézilabda Román Kupában.

2024. október 08., 15:01

A Nagybányai Minaur a múlt héten jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Buzogány Barnával. A 25 éves kapus az elmúlt négy idényt itt töltötte, több ízben is a dobogón zárt együttesével – legutóbb bronzérmesek lettek –, szerepeltek a nemzetközi porondon is.

Nem maradt sokáig állás nélkül, a VSK Székelyudvarhely hétfőn este jelentette be, sikerült megegyezni a sportolóval, aki már az első edzésén is részt vett.

Buzogány Barna Székelyudvarhelyen nevelkedett, az SZKC-ban indította karrierjét, ennek megszűnését követően a magyar élvonalban, a Gyöngyös KK-ban folytatta, majd a Minaur következett.

Hirdetés

Fővárosi kupaellenfél

Kedden délelőtt a szakszövetség székhelyén kisorsolták a férfi kézilabda Román Kupa második körének, azaz a nyolcaddöntő párosításait. A VSK Székelyudvarhely neve is ott volt az uránban, miután sikerrel vették az első fordulót.

Kaphattak volna másodosztályos csapatot, a székelyföldieket a Bukaresti CSM mellé húzták be.

A versenykiírás szerint a továbbjutó kiléte egyetlen párharcban dől el, a meccset november közepén rendezik, a házigazda pedig a fővárosi csapat lesz.

Férfi kézilabda Román Kupa, nyolcaddöntő

CSU Suceava–Bukaresti Dinamo,
Nagyszentmiklósi Unirea–CSM Focșani,
CSM Alexandria–Nagybányai Minaur,
Bukaresti CSM–VSK Székelyudvarhely,
Bákói CSM–HC Buzău,
Nagyváradi VSK–CSM Vaslui,
Tordai Potaissa–Fogarasi VSK,
CSU Craiova/Reiscabányai CSM–Konstancai CSM.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

A nagy hátrányból nem tudott visszakapaszkodni a Marosvásárhelyi VSK

Pragmatikus játékkal már az első félidőben megalapozta győzelmét a Zilahi HC, amely a Marosvásárhelyi VSK vendégeként nyert a női kézilabda Virágok Ligája 9. fordulójában.

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!