A tizenhat csapatot felvonultató Bölények Ligája új idényében két moldvai csapat, a Magnum Botoșani és a CSU Suceava az újoncok. A múlt hét végi, sepsiszentgyörgyi osztályozó tornán az első két helyen végeztek, megelőzve a CSM Alexandriát és a Nagyszentmiklósi Unireát.
A tornarendszerben zajló bajnokság kedden veszi kezdetét, az első három fordulót keddtől csütörtökig Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Arénában, illetve a Szabó Kati Sportcsarnokban rendezik, ahol mindhárom nap lebonyolítanak egy-egy teljes játéknapot. Naponta két mérkőzést (17 órától és 18.25-től) élőben közvetítenek a román közszolgálati televízióban.
A bajnoki rajt előtt ugyancsak a háromszéki városban rendezték meg a Román Kupa négyes döntőjét, amely, a Bukaresti Dinamo győzelmével ért véget, a vasárnap esti fináléban a fővárosi együttes 24–21-re diadalmaskodott a Konstancai Dél-Dobrudzsa felett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!