Az elődöntő szakasz első csoportkörében negyvennyolc együttes vett részt, amelyeket nyolc csoportba soroltak, és nyolc településen játszottak az első két továbbjutást érő helyért. Marosvásárhelyt három csapat, az Arena, az Olimpic és a Pegazus képviselte, amelyek nagyszerű teljesítményt nyújtottak, így sikerült továbbjutniuk a következő körbe.
A Liana Costea és Dorin Mureșan által felkészített Arena a 2. csoportban a Prahova megyei Plopeni-ben játszott, ahol tökéletes mérleggel, öt győzelemmel az első helyen végzett (megelőzve a Petrozsényi ISK-t), miután legyőzte a Bukaresti Iskolás Sportklub II-t, a Slatinai Sportiskolát, a Petrozsényi ISK-t, a Viitorul Pitești-et és a Sepsiszentgyörgyi ISK-t.
A Pegazus szintén megnyerte csoportját (6.), Sepsiszentgyörgyön Andreea Luca tanítványai négy győzelmet szereztek a HC Buhuși, a Nagyszebeni ISK, a Nagybányai ISK II. és a Temesvári Banatul ellen, illetve kikaptak a Bukaresti ISK VI-tól, utóbbit jobb gólkülönbséggel előzték meg.
Az Olimpic az 1. csoportban Călărași-on játszotta mérkőzéseit: Mihaela és Claudiu Evi csapata három győzelemmel (nyert a Bukaresti Rapid, az Activ Plopeni és az Axiopolis Cernavodă ellen), egy döntetlennel (a Galaci United ellen) és egy vereséggel (a Chimia Râmnicu Vâlcea ellen) a második helyet szerezte meg a csoportgyőztes Chimia Râmnicu Vâlcea után.
A legjobb tizenhat közé jutott három marosvásárhelyi csapat számára következik a bajnokság elődöntő szakaszának második csoportköre, amelyet május 19. és 21. között rendeznek (a résztvevő csapatok négy négyes csoportban játszanak), és eldől a nyolc, döntő tornára jutó együttes kiléte.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!