Alaposan átalakult a VSK Székelyudvarhely kerete a soron következő szezonra. Az együttes az A osztályba iratkozott be – miután egy évet követően kiesett a Bölények Ligájából – a fő célkitűzése pedig a visszajutás lesz. Várható volt, hogy többen távoznak, hiszen a nagycsapat mellett még egy fiókegyüttest is működtetni kellett az élvonalban.
A szakmai stáb tizenhét kézilabdázóval kedden reggel elindította a felkészülési időszakot. „Többnyire megmaradt a tavalyi kezdőcsapat, érkezett két új játékos, illetve hat fiatal, udvarhelyi sportoló van a mostani keretben” – vázolta fel a vezetőedző, Sipos Lóránt.
A beálló, Paul Oargă épp az egyik riválistól, a Nagyváradi VSK-tól igazolt Székelyudvarhelyre, valamint egy szerb átlövő – aki eddig hazája elsőosztályában szerepelt –, Balsa Stevovic aláírását szerezte meg a klub.
Az fizikai és technikai-taktikai edzéseket helyi szinten végzi a csapat, a tesztmeccsek augusztus második felében jönnek, a Fogarasi VSK-val és a Vidombáki Sportinngal játszanak, illetve egy magyarországi tornára utaznak, a Ceglédi KKSE meghívására.
Egyelőre nem ismert az A osztály versenykiírása a következő szezonra, a VSK Székelyudvarhely hétfőn benevezett a bajnokságba, de az iratkozás augusztus 28-ig tart. Annak függvényében, hogy hány gárda lesz a rajtnál, alakítja ki a szakszövetség a csoportokat, készíti el a pontvadászat lebonyolítását, amely a tervek szerint szeptember közepén kezdődik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!