A harmadik helyen zárta a háromszéki csapat a román másodosztályú kézilabda-bajnokság A csoportjának őszi szezonját, miután öt mérkőzésből hármat sikerült megnyerniük, kettőt elbuktak. A zöld-fehérek edzőnője, Carmen Cartaș megkeresésünkre elmondta, hogy
habár az utóbbi időben nem volt tétmeccsük, mégsem tétlenkedtek, komolyan vették a felkészülést.
„Legutóbb októberben volt komoly téttel bíró összecsapásunk, akkor az Unirea Slobozia otthonában léptünk pályára. Most, december 21-én ismét ez a csapat lesz az ellenfelünk, viszont ezúttal a Román Kupában. Amennyiben nem sikerül győznünk, kiesünk” – vázolta fel Carmen Cartaș.
Hozzátette, hogy a szezon előtt kitűzött célokat újraértékelik, és az idény második felére való felkészülést az idei év utolsó tétmeccse fogja befolyásolni.
„Mindenféle szempontból nagyon fontos találkozó előtt állunk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz az idei szezon, azonban szeretjük a kihívásokat és szeretnénk megmutatni, hogy mire vagyunk képesek. Természetesen optimisták vagyunk, de az elsődleges célunk az, hogy a pályán mutassuk meg mire is vagyunk képesek valójában” – mondta a Sepsi-SIC edzőnője.
A 38 éves korábbi kézilabdázó teljes mértékben elégedett a lányok hozzáállásával, teljesítményével, de azzal is tisztában van, hogy bőven van még hová fejlődniük.
Kapusposzton bajban vagyunk, oda valószínűleg szükségünk lesz valakire, mivel a jelenlegi alapemberünk lesérült”
– zárta gondolatait Carmen Cartaș.
A játékosok formában vannak, ugyanis heti ötször napi két edzést tartanak, annak ellenére, hogy a bajnokság régóta szünetel. Folyamatosan felkészülési mérkőzéseket játszottak, valamint kisebb tornán is részt vettek.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC december 21-én játszik kupameccset az Unirea Slobozia otthonában, legutóbb a bajnokságban találkozott a két gárda, akkor a háromszékiek kikaptak 23–21-re.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!