Egy pont választotta el egymástól a két együttest a táblázaton, a vendégek a nyolcadik, míg a hazaiak a hetedik helyről várták a találkozót.
Rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Mioveni, két-három gólos előnyét tartani tudta. Próbált kapaszkodni a Hargita KK, többször is feljött mínusz egyre, ám nem tudta utolérni a vendégeket.
Volt közte öt is a különbség, ezt a szünetig kettőre faragta a KK.
Térfélcserét követően is rengeteg találat esett, a Mioveni pedig lőtávolságon kívül tartotta házigazdáit.
Ment előre a KK, de egyszerűen minden hazai találatra válaszoltak a vendégek, akik egy pillanatig sem engedték ki kezükből az irányítást, és 44–39-re nyertek.
Rövid időn belül ez volt a negyedik mérkőzése a Hargita KK-nak, hiszen két héttel ezelőtt, szombaton hazai pályán kapott ki 48–14-re az élvonalbeli SCM Universitatea Craiovától a Román Kupa első fordulójában, aztán következtek a bajnokik, múlt szerdán Vidombákon nyert 32–25-re, múlt szombaton hazai pályán maradt alul Fogarassal szemben (25–26), szerdán az éllovas Județean Prahova vendégeként szenvedett vereséget (42–21).
Jövő hétvégén a Resicabányai CSU-hoz látogat Mester Zsolt együttese.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!