A héten már közzétettük, hazacsalogatta azt a kézilabdázót, aki Székelyudvarhelyen nevelkedett, az azóta megszűnt SZKC csapatkapitánya volt, a rutinos játékost, Tálas Hubát a VSK Székelyudvarhely.
A férfi kézilabda A osztályt megnyerő, így a Bölények Ligájába feljutó klub vezetősége tovább dolgozik, ezen a héten még egy játékosával való szerződés meghosszabbítását, illetve egy új kapus érkezését jelentette be.
Marad VSK-játékos a 24 éves angolai válogatott, Feliciano Nunes Couveiro. Az átlövő a 2022–2023-as idényben érkezett, amikor a gárda a Bölények Ligájára hangolt. A kiesést követően az A osztályban az együttes egyik legjobbja volt, az alapszakaszban 72, a rájátszásban pedig 75 gólt jegyzett – ezzel a play-offban a legeredményesebb játékosuk volt.
Pénteken új kapus, a bosznia-hercegovinai Ljubuskiban született, horvát állampolgár, 26 éves, Ivan Eres érkezését jelentették be közösségi oldalukon.
Védett az RK Izvidacban (2015-2019 között), ahol háromszor lett bosnyák bajnok. Ezután a Bundesligába, a Füchse Berlinbe igazolt, két éves szerződést írt alá, egy idényt kölcsönben a német másodosztályos gárdánál, a Wilhelmshavener HV-nél játszott. 2021-ben a norvég első osztályos OIF Arendal csapatához csatlakozott, itt volt az elmúlt három évadban, legutóbb bronzérmesek lettek.
Mindkét klubbal nemzetközi porondon, az EHF Kupában, illetve az Európa Ligában szerepelt. Magára öltötte ifjúsági korosztályban és felnőttként is a horvát nemzeti mezt, a 2019-es spanyolországi U21-es világbajnokságon ezüstérmesek lettek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!