Hirdetés

Gólokban gazdag, hasznos tesztmeccset játszott a Steauával a VSK Udvarhely

Fotó: László Ildikó

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata, szombaton délelőtt a Bölények Ligájában szereplő Bukaresti Steaua együttesét fogadta a városi sportcsarnokban.

2024. január 13., 13:53

Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két együttes, többnyire a vendégeknél volt az előny, de a Sipos Lóránt által irányított gárda végig ott volt a fővárosiak nyakán, tartotta a lépést a tapasztaltabb ellenféllel.

A pihenőt követően is hasonló volt a játék képe, a másodosztályban szereplő VSK még a vezetést is átvette, egészen a 46. percig volt szoros az állás. Ezután zsinórban nyolcat lőtt a Steaua, ez pedig megalapozta a győzelmüket.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hirdetés

„Jó ritmusú, hasznos tesztmeccs volt ez együttesünk számára, a meccs háromnegyedéig méltó ellenfele voltunk a Steauának.

Mellettük voltunk, vezettünk is, aztán érkeztek a hibák, kijött a játékosok közötti különbség, ők bizonyos dolgokat jobban meg tudtak oldani, mint mi.

A pályán meglátszott az is, hogy mi mindössze egy hét felkészülés után vagyunk, ők már régebb elkezdték a hangolódást” – összegzett Sipos Lóránt a meccset követően.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A vezetőedző elégedett volt a látottakkal, hiszen a fiúk azt játszották a pályán, mint amit a meccs előtt kért tőlük. „Folytatjuk a felkészülést, a hibákat kijavítjuk. Jövő szombaton Vidombákhoz látogatunk, majd Tordára utazunk, ahol két felkészülési meccset játszunk.

Keményen dolgozunk tovább, célunk, hogy fejlődjünk és felkészülten folytassuk a bajnokságot. Öröm volt számunkra, hogy nagyon sokan kilátogattak a meccsre, köszönjük nézőink támogatását. Fontos még az is, hogy mindenki egészséges, szinte teljes kerettel tudunk edzeni.

Egy játékosunk hiányzik, Feliciano Couveiro Angolával szerepel az Afrika Kupán” – tette hozzá a vezetőedző.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Férfi kézilabda, felkészülési mérkőzés:
VSK Székelyudvarhely–Bukaresti Steaua 36–41 (19–21).
Gólszerzők: Putnoky Szabolcs 10, Szász Előd 7, Balsa Stevovic 6, Mátyás Demeter, Csibi Hunor 3-3, Katona Tamás, Menyhárt Barna 2-2, Szabó Hunor, Komporály Attila, Bogos Dávid 1-1.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!