Szerdán délután a férfi kézilabda Román Kupa első körében a VSK Székelyudvarhely a másodosztály egyik meghatározó együttesét, a rendre a feljutásért harcban lévő Nagyváradi VSK-t fogadta a városi sportcsarnokban. Mindkét együttesnek egy-egy veresége van a bajnokságban, a többi párharcokat megnyerték – így küzdelmes összecsapásra volt kilátás.
Ennek megfelelően igazi kupameccsre jellemző csatát vívott egymással a két fél az első játékrészben, a 13. percig jobbára a házigazdáknál volt az előny, de ellenfele rendre egyenlített.
Sőt, zsinórban öt gólt lőtt, így megfordította az állást.
A húzd meg, ereszd meg tovább ment a pihenőig, a székelyudvarhelyiek fiatal sora is egészen jól tartotta a lépést a sokkal tapasztaltabb vendégekkel szemben.
Végig ott voltak a sarkukban, így csak egyetlen gól volt a különbség az első harminc percet követően (18–19).
A második felvonásban is folytatódott az öldöklő küzdelem, egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól, a leggyakoribb állás a döntetlen volt az eredményjelzőn. Így természetesen a végjáték döntött.
A hajrában pedig a Nagyváradi VSK volt pontosabb.
30–30 után ugyanis az utolsó öt percben a Palatka Barna által irányított VSK Székelyudvarhely nem szerzett újabb találatot, így búcsúzott az idei kupakiírástól.
VSK Székelyudvarhely–Nagyváradi VSK 30–32 (18–19).
A hazaiak gólszerzői: Csibi Hunor 6, Putnoky Szabolcs, Menyhárt Barna és Alexandru Reuț 4–4, Bodor Tas-József és Tornai Balázs 3–3, Szász Előd és Csog József 2–2, Hadnagy Lóránt és Szabó Zoltán 1–1.
Kiállítások: 10–16 perc.
Hetesek: 6/4, illetve 3/2.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!