A szakember az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy több játékosa is hiányozni fog a budapesti találkozón, de meggyőződése, hogy a pályára lépők tudni fogják, mit kell tenniük a győzelem érdekében.
Arra számít, hogy a bukaresti mérkőzéshez képest – amelyet a házigazdák nyertek 25:19-re – a szombati teljesen más lesz.
Emlékeztetett, hogy októberben a Ferencvárosnak több játékosa koronavírus-fertőzött volt, ezért most azt várja, hogy más összetételben áll ki a magyar csapat.
Szerinte némileg fordult a kocka, hiszen nem számíthat a szerb beálló, Dragana Cvijic, a balátlövő Alexandrina Barbosa és Bianca Bazilu, valamint a fiatal román irányító, Denisa Vâlcan játékára. Hozzátette: további játékosai is kisebb egészségi problémával küszködnek.
A román tréner a Ferencvárosról úgy nyilatkozott, hogy érett együttes, amely az évek során világos rendszert alakított ki, és különleges a csapatszellemük.
„Ismerjük az FTC-t. Tudjuk, hogy mi a dolgunk, fontos, hogy az első perctől az utolsóig összpontosítsunk, mert nehéz meccsünk lesz” – fogalmazott Adrian Vasile.
A CSM Bukarest és az FTC-Rail Cargo Hungaria a BL A jelű csoportjában szerepel. Jelenleg a román csapat a második helyen áll 11 ponttal, míg az FTC a negyedik 8 ponttal.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!