Zetelaka csapata sikeresen vette az akadályokat, előbb a megyei bajnokságban, majd a zónadöntőben végzett továbbjutást érő helyen, aztán következett az elmúlt hét végén az elődöntő torna, az utolsó ütközet az országos döntő előtt.
A Gagyi Erika által felkészített U10-es együttes a nyolccsapatos tornát jól kezdte, nagyon simán, 18–9-re múlta felül a házigazda Nagybányai Phoenixet. A folytatásban három góllal kikapott a Brassói Transilvaniától.
A csoportban jött még egy diadal, 16–12 a Zilahi ISK ellen, aztán a helyosztón 17–12-re nyert a Szatmárnémeti Atletic-kel szemben.
A harmadik helyen végeztek az elődöntő tornán, és mivel az első négy gárda jogot szerzett az országos döntőn való részvételre, így Zetelaka is ott lesz a legjobbak között.
„Óriási eredményt értünk el, ez a település életében nagy sportsikernek számít. A csajok kitettek magukért, nagyon jól játszottak, egymásért küzdöttek. A finálé amolyan bónusz, a versenykiírás szerint mindenki játszik mindenkivel, nem számolják az eredményt, ez a kézilabda ünnepe lesz” – nyilatkozta az edző.
Az országos döntőt május 30. és június 3. között Râmnicu Vâlceán rendezik.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!