A nemzetközi szövetség (IHF) honlapján olvasható, hogy a csapat négy játékosa az egyiptomi megérkezéskor elvégzett teszten akadt fenn, így aztán pénteken – azaz az első találkozó napjának délelőttjén – az egész válogatottat ismét megszűrik.
A Zöld-foki Köztársaság együttesében korábban hat játékosnál és a szövetségi kapitánynál mutatták ki a koronavírust, az Egyiptomba érkezőket pedig karanténhotelben szállásolták el.
Amennyiben a gárda nem tud pénteken 21.30-kor tíz játékost – köztük egy kapust – kiállítani, akkor a magyarok 10–0-s gólkülönbséggel kapják meg a két pontot.
Várhatóan Hollandia lenne a beugró, ám az európai együttes csak később csatlakozna az Uruguayt és Németországot is felvonultató gízai csoporthoz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!