Az EHF csütörtöki közleménye szerint a sorozat végcsatározásaira december 28-án és 29-én kerül sor az eredeti helyszínen, Kölnben.
A férfiaknál már márciusban május 30-31-éről augusztus 22-23-ára halasztották a négyes finálét, amelynek ezúttal másodjára módosították az időpontját, miután Köln jelezte, hogy nem tartható az augusztusi dátum sem.
A negyeddöntőbe jutásért a MOL-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje, a Telekom Veszprém pedig a lengyel Orlen Wisla Plock együttesével találkozik.
A két magyar csapat azonos ágon van, vagyis továbbjutás esetén a nyolc között egymással játszanának.
Az EHF leszögezte, továbbra is egyeztet a többi házigazdával is, így Budapesttel a női BL, míg Berlinnel a férfi EHF Kupa négyes döntőjéről. Előbbit szeptember 5-ére és 6-ára, utóbbit augusztus 29-ére és 30-ára halasztották már korábban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!