A Wizz Air légitársaság hathatós terjeszkedésének köszönhetően Budapestről is fapados járat indult az Otopeni-i repülőtérre. Ezt használtuk ki mi is, és péntek reggel röpke másfél óra alatt megérkeztünk a román fővárosba, hogy az esti pikáns derbiről tudósíthassunk. A repülőn még volt olyan négy fradista, akiknek korábbi fradi-túrás beszámolóikat hallgatva arra következtethetünk, hogy igencsak sokat megértek zöld-fehér törzsszurkolóként.
Csak kapkodtuk a fejünket beérve a bukaresti forgalomban. Több autót láttunk az úttesten keresztbe megállva (vagy megfordulni próbáltak vagy menetirányt változtattak), mint szabályosan közlekedő járművet. A folytonos dudaszó, a villamos külön sávjában haladó autók, vagy az éppen gyalogos átjárókra lelépők elsőbbségét semmibe vevő autósok látványa már fél óra után szokványossá vált. Alkalmazkodtunk a körülményekhez.
A mérkőzés helyszínére már idejekorán kiértünk, és másfél órával a találkozó kezdete előtt szállingóztak a magyar drukkerek is a számukra külön elkerített oldalsó részen. A rendfenntartók egyébként profin végezték dolgukat. Rendezetten és szigorú biztonsági intézkedések közepette terelték az érkező fradistákat, és a magyar rendszámú autókat őrzött parkolóba irányították.
Magyarul beszélő munkatársat biztosított a csendőrség, valamint a magyar konzuli szolgálat is kiküldte két megbízottját a csarnokhoz, hogy segítsék a magyar drukkerek gördülékenyebb beléptetését.
A lelátóra mindössze pár perccel a kezdés előtt engedték be a magyar szurkolókat (előtte az előcsarnokban kellett várakozniuk), akiket nem éppen szívélyes hangulatban fogadott a benn lévő több mint 5000 román szurkoló. Erőteljes füttykoncert és Romániát éltető rigmusok vették kezdetét, jelezvén, hogy lesz akivel (ellen) drukkolni.
Természetesen a magyarok sem hagyták magukat és többször is felharsant a „Ria-Ria-Hungária!”, amely a legnagyobb vehemenciát váltotta ki a román szurkolók körében. Román részről jött a „Ki a magyarokkal az országból!” is, míg válaszként a románokat nem éppen hízelgő színben feltüntető – ugrálós – magyar skandálás vette kezdetét („Ki nem ugrál...”).
Iramos, világszínvonalú játékot mutatott a két csapat. A meccs első felében fej fej mellett haladtak a felek: a Fraditól Kovacsics Anikó, a bukarestiek részéről pedig Carmen Martín lendületes játékának és góljainak köszönhetően. Ungureanu fokozatosan javuló teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a hazaiak szép lassan előnybe kerüljenek. A 24. percben alakult ki a legnagyobb különbség, öt góllal elhúztak a románok (16–11). Innen sikerült visszajönnie a Fradinak mínusz két gólra, ami rendkívül hízelgően nézett ki magyar szempontból. 17–15-ös bukaresti előnnyel mentek pihenőre a csapatok.
A második félidő szintén nagy tempóval kezdődött és állandósulni látszott a 2–3 gólos bukaresti vezetés. Az 50. perc tájékán Szikora védéseinek, valamint Pena remek játékának és góljainak köszönhetően az egyenlítésért támadhatott a Fradi. Sajnos nem jött össze, sőt a hajrához közeledve megint háromra nőtt a CSM előnye. Két perc lehetett még hátra a csatából, amikor az FTC edzője, Elek Gábor időt kért, nyugalomra és a labda hosszabb tartására intette lányait. Úgy néz ki, hogy nem értették meg a mester kérését a fradisok. Nagy rohanásba kezdtek, kétszer is rosszul passzoltak, a gyors kontra pedig két gyors bukaresti gólt eredményezett. Így alakult ki a 30–25-ös végeredmény, amivel a CSM rendkívül boldog lehet, és elégedetten várhatja a jövő szombaton esedékes budapesti visszavágót.
A Fradi számára a hajrában kapott két gól még sokat számíthat, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a sok hátráltató tényezőről sem. A csapatkapitány Szucsánszki Zita a vasárnapi, győriek elleni kupadöntőben összeszedett vállsérülése miatt nem állt pályára, ráadásul Hornyák Dóra sem tudta vállalni a játékot. A múlt hétvégi kupagyőzelem fáradtsága is benne lehetett még a lányokban, és ez ki is jött a CSM elleni hajrában. Román szempontból amiatt lehetett kérdéses a csapatforma, hogy egy hete cserélték le edzőjüket – a svéd Per Johansson vállalta el a felkérést a szezon végéig –, és az új trénernek kevés ideje volt összeállítani a keretét.
Kemény mérkőzésnek ígérkezik a budapesti visszavágó is, ahol a vendégeknek számolni kell az ötezer magyar szurkolóra, és a fradi-tábor jelenlétére, de rendkívül jó formára lesz szüksége a zöld-fehéreknek, ha a Final Fourba akarnak kerülni. Jelenleg a románok érezhetik nyeregben magukat.
Női kézilabda, Bajnokok Ligája, negyeddöntő, odavágó, Bukarest, 5300 néző:
Bukaresti CSM–FTC-Rail Cargo Hungárai 30–25 (17–15),
gólszerzők: Gullden 10, Martin 7, Mehmedovics 4, Ayglon, Manea, Bazaliu, Brădeanu 2–2, Niombla 1, illetve Kovacsics 11, Pena 5, Lukács 4, Zácsik, Schatzl 2–2, Szarka 1.
Hétméteresek: 4/4, illetve 6/5.
Kiállítások: 2, illetve 6 perc.
Vezették: Brehmer és Skowronek (lengyelek).
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!