Hirdetés

Ezüstérmes lett a Peda csapata az országos döntőn

A fiúk alázatból, kitartásból és összefogásból példát mutattak
Fotó: pedaudv.ro

A Konstanca megyei Cumpăna településen rendezték meg a hétvégén az 5–8. osztályos fiú kézilabdacsapatok országos döntőjét, amelyen a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum együttese a fináléig menetelt.

2023. május 15., 19:16

A Benedek Elek Pedagógiai Líceum a székelyudvarhelyi városi szakaszon a második helyen végzett, ám mivel két csapat jutott tovább, az első helyezett Móra Ferenc Általános Iskola mögött részt vehetett a megyei szakaszon. Itt az első helyen zárt, miután legyőzte a Mórát, így következhetett a zónadöntő. Április 21–23. között a Maros megyei Mezőtóháton rendezett regionális döntőn – amelyen Nagyszeben és Kolozsvár nem vett részt – kiváló játékkal, tapasztaltabb ellenfeleket legyőzve (Brassó, Torda, Kovászna) minden meccset megnyerve sikerült kiharcolni a továbbjutást az országos döntőre.

„Az ország legjobb nyolc csapata között lenni már önmagában is nagy büszkeség volt számunkra, de ami ezután történt, azt szavakkal nehéz leírni. A fiúk minden mérkőzésen szívvel és lélekkel küzdöttek, mindhárom meccsünket megnyerve az első helyen jutottunk tovább csoportunkból. Két mérkőzésen is a mi csapatunkból választották a mérkőzés emberének előbb Bodor Tas-Józsefet, majd Józsa Csaba-Dávidot.

Hirdetés

Szombaton az elődöntőben hatalmas csatában sikerült legyőzni a Vaslui megyei ellenfelet, így jöhetett a döntő.

A fináléban végig nagyon kiélezett volt az eredmény, de a mérkőzés lefújása előtt kapott 2 perces kiállítás, majd egy piros lapos kiállítás elvitte az esélyünket és végül két góllal alulmaradtunk. Így ezüstérmes lett a Benedek Elek Pedagógiai Líceum csapata.

Szívből gratulálok mindenkinek, a fiúk alázatból, kitartásból és összefogásból példát mutattak!

Köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta az utazásunkat, a szurkoló csapatnak, hogy vállalták ezt a hosszú utat és segítettek minket a lelátóról. Köszönet minden edzőnek, akik valaha, vagy jelenleg a fiúkat edzésen tanították vagy tanítják” – foglalta össze a tornát Mihály Anna-Mária testnevelőtanár.

A torna legjobb játékosának a székelyudvarhelyi Bodor Tas Józsefet választották meg a szakemberek.

A Peda ezüstérmes csapata: Benedek Zente, Bíró Dániel, Vajda Máté, Balázs Vidor, Bodor Tas-József, Farkas Balázs-József, Józsa Csaba Dávid, Kocsis József, Tifán Tamás és Vass István. Edző: Mihály Anna-Mária.

Eredmények, csoportkör:
Bukaresti 279-es számú Gimnázium–Benedek Elek Pedagógia Líceum 13–29,
Benedek Elek–Breazai Aurel Vlaicu Elméleti Líceum 23–17,
Tg. Jiu-i Sportiskola–Benedek Elek 28–31.
Az elődöntőben: Benedek Elek–Vaslui-i Mihail Sadoveanu Gimnázium 26–24.
A döntőben: Buzău-i George Emil Palade Gimnázium–Benedek Elek 26–24.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Egy hónappal később módosították a marosvásárhelyiek kézibajnokijának eredményét

Utólag megváltoztatta a Román Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a női élvonalban rendezett Bukaresti CSM–Marosvásárhelyi VSK mérkőzés végeredményét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!