A D csoport első fordulójában könnyed bemelegítésre vártak a magyar szurkolók, a fiúk pedig jól is kezdtek, hamar elléptek, 5–2-re vezettek.
Ám itt nem várt magyar megtorpanás és észak-macedón gólgála következett, és egy 8–2-es rohamot követően már 7–10 állt az eredményjelzőn.
Az időkérés sem segített a válogatotton, amely a hajrára azért összeszedte magát és ledolgozta hátrányát.
A második félidőben már egyik fél sem engedett meg magának hullámvölgyet, egy gólnál nagyobb előnye egyik félnek sem volt. A hajrá nagyon izgalmas volt, a magyar csapat fokozatosan futott az eredmény után, végül nagy erők mozgósítása árán kiharcolta a döntetlent.
Ilic Zoran hat, Bodó Richárd öt góllal, Palasics Kristóf tíz védéssel zárt. A túloldalon Filip Kuzmanovszki tízszer talált be.
A magyarok – akiknek célja a negyeddöntőbe jutás – pénteken Guineával, vasárnap Hollandiával találkoznak, egyaránt 21.30-tól. Az ugyancsak varasdi középdöntőbe az első három helyezett kerül, és viszi magával a másik két továbbjutó elleni eredményeit. Ez utóbbi miatt fájó a szerda esti pontvesztés.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!