Az előselejtezőben már bizonyított a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK: mindkét csapat idegenben harcolta ki a továbbjutást. A háromszékiek fölényes, 27–14-es győzelmet arattak a Nagyváradi CSU otthonában, míg a vásárhelyiek szoros mérkőzésen múlták felül a Județean Prahova együttesét (30–27).
A keddi sorsoláson akár élvonalbeli ellenfelet is kaphattak a székelyföldi klubok.
A Sepsi-SIC végül az A divízió B csoportjának éllovasához, a Jászvásári CSM-hez látogat, amely eddig mind a kilenc mérkőzését megnyerte. A két csapat ugyanabban a csoportban szerepel, így komoly rangadó várható.
A Székelyudvarhelyi Hargita KK-nak kedvezőbb ellenfél jutott: a Bákói Știința vendége lesz, amely a szintén másodosztályú pontvadászatban eddig küszködik, kilenc forduló után mindössze egy győzelemmel az utolsó előtti helyen áll.
A legnehezebb feladat a Marosvásárhelyi VSK-ra vár, amely élvonalbeli gárdát kapott: a Virágok Ligája középmezőnyében tanyázó SCM Râmnicu Vâlceával ellen hazai környezetben játszik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!