Hirdetés

Elkezdte a hangolást az új idényre a székelyudvarhelyi kézilabdacsapat

Hosszú szünet után gyűlt ismét össze a Szejke kerete
Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. július 30., 10:19

Ezen a héten nekivágott az edzéseknek a Székelyudvarhelyi Szejke SK. Bár az együttes kiharcolta az élvonalbeli feljutási tornán való szereplést, a klubvezetés a gazdasági helyzetet mérlegelve úgy döntött, nem indul el a megmérettetésen. Idén is a férfi kézilabda A osztályba iratkozik be a székelyföldi gárda.

2020. július 30., 10:19

Hétfőn délután gyűlt össze először a Székelyudvarhelyi Szejke kerete, a csapat a kézilabdaélet leállása óta először találkozott edzésen. Azóta öt hónap telt el, az együttes a bajnokság felfüggesztésekor csoportelsőként állt, célkitűzése a Bölények Ligájába való feljutás volt – amire meg is volt az esélye.

Csakhogy, azóta történt egy s más: a világjárvány miatt a szponzori kör nem tudta zökkenőmentesen támogatni a klubot, így letettek a nagy álomról, a soron következő évadban is a másodosztályba nevez be a Szejke SK, a feljutási tornára el sem utaznak.

Ezen infók után üdítő hír volt, hogy a csapat elkezdte a felkészülést a következő idényre. A tavalyi keretből négyen távoztak: Balázs Botond a CSU Suceavához, Szász Előd a Magnum Botoșani-hoz, Kopacz Csongor és Lőrinczi Lehel pedig nem folytatja a versenyszerű kézilabdát, előbbi a Székelyföldi Kézilabda Akadémia egyik csoportjának edzője lett. A szakmai stábból távozott Kocs Levente kapusedző, ő visszatért az élvonalbeli Tordai Potaissához.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A vezetőedző Sipos Lóránt maradt, megkeresésünkre elmondta, a legfontosabb, hogy végre elkezdhették a munkát: „Nehéz időszakon vagyunk túl, mindenképp öröm, hogy jelenleg egy tizenhét fős kerettel nekiálltunk a munkának. Persze, betartva a jelenlegi korlátozásokat, egyelőre az erőnléti edzések vannak a középpontban, Nagy Sándor trénerrel. A lehetőségekhez mérten majd lesznek labdás tréningek, ha úgy alakulnak a dolgok, akkor tesztmeccsek is”.

A felkészülés előtt a székelyföldi gárda tagjain elvégezték a koronavírustesztet, mindenkinél negatív lett az eredmény.

A kézilabdázók és a szakmai stáb is elfogadta, hogy fizetésüket tíz százalékkal csökkentették. A nagyifjúsági együttestől „jöttek fel” kézilabdázók, egyetlen igazolást jelentettek be: a nagybányai születésű, legutóbb a Nagyváradi VSK-nál szereplő, 193 cm magas, 93 kilós Szabó Benjámin írt alá, aki átlövő szerepkört tölt be.

Hirdetés

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) augusztus közepéig várja az A osztályba nevező együttesek beiratkozását, azután döntenek arról, hogy milyen lesz a másodosztály versenykiírása.

Szó volt arról, hogy marad a négy csoportos besorolás, de arról is hallani, hogy az a terv, hogy két csoportba osszák a jelentkezőket.

Egyelőre sok a kérdőjel, elég csak arra gondolni, hogy augusztus közepén indulnia kellene az élvonalbeli pontvadászatnak. Addig még a feljutási tornát is le kellene játszaniuk. Jelenleg még normális edzéseket sem lehet tartani. Valószínűleg csúszik minden” – fejtette ki Sipos.

Ami pedig csapata idei célkitűzését illeti, szerinte erről még korai lenne beszélni, majd akkor érdemes, amikor kialakul az A osztály összetétele, elindul a bajnokság – az elmúlt idényekben a másodosztály szeptember elején rajtolt el.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!