Vasárnap délután a csoportgyőztes és a Nemzeti Ligába jutott CSM Slatina elleni hazai mérkőzéssel véget ért a szezon a marosvásárhelyi csapat számára, amely a 26., zárófordulóban immár tét nélkül lépett pályára, hiszen az eredménytől függetlenül nem volt esélye előrébb lépni.
A kiváló játékerőt képviselő ellenféllel szemben az első félidőben felvette a küzdelmet a Mureșul, és nagyon jó teljesítménnyel szünetben egy góllal (15–14) vezetett. Aztán a második játékrészben jelentősen megromlott a vásárhelyi kézilabdázók játéka (hiányzott Denisa Farcaș, aki az előző fordulóban, a Nagybányai Minaur elleni kiszálláson megsérült), nem koncentráltak eléggé, így a vendégek elhúztak, és megmutatkozott a két csapat közötti különbség, végül Slatina kilenc góllal, 35–26-ra nyert.
Szezonbeli eredményeit tekintve a Mureșul húsz mérkőzésén tizenhárom győzelmet és hét vereséget összesített, ezzel a negyedik helyen végzett a ranglistán. Az idény elején kinevezett, korábbi játékos, Georgeta Bucin vezetőedző csapata sokáig versenyben volt a harmadik, az élvonalba jutásért osztályozót érő hely megszerzéséért.
Azonban ezt végül nem sikerült elérnie, mivel a közvetlen ellenfelekkel, a második Nagybányai Minaurral (szintén osztályozós hely) és a harmadik helyezett Resicabányai CSU-val bár szoros mérkőzéseket játszott, de sokba kerülő vereségeket szenvedett.
Georgeta Bucin szerint figyelembe véve a körülményeket, hogy az idény első felében egyik kulcsfontosságú játékosuk, Ana Deac súlyosan megsérült és ezután már nem tudott játszani, illetve, hogy a cserepadon nincsenek a kezdőkhöz hasonló magas képességű játékosaik,
összességében elégedett a negyedik helyezéssel.
„A szezon első részében még az első helyen is voltunk, majd a visszavágókon fokozatosan visszaestünk a harmadikra, végül ezt sem tudtuk megtartani, mivel a sorsdöntő idegenbeli találkozókon, Nagyváradon, Nagybányán és Resicabányán bár mindvégig esélyesek voltunk, de vesztettünk” – értékelt Georgeta Bucin, aki szerint a bajnokság során fontos volt az, hogy a csapat vezéregyéniségei mellett a még szükséges tapasztalattal nem rendelkező fiatal játékosoknak is lehetőséget adjanak, hogy önbizalmat szerezzenek.
A fiatal vezetőedző elmondása szerint nyitott a folytatást illetően, és maradna a Mureșul trénere, azonban erről a klub elnökével, Teodor Raddal még egyeztetnie kell. Amennyiben a következő idényben is megbízzák az együttes irányításával, Georgeta Bucin úgy vélekedik, a mostaninál még versenyképesebb csapatra, és több új játékosra lesz szükségük ahhoz, hogy a jövőben is az első helyekért küzdjenek.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!