Hirdetés

Egyetlen gól döntött a VSK Székelyudvarhely kézimeccsén

Nagyot küzdött a VSK Székelyudvarhely, nem járt pont érte
Fotó: László Ildikó

Az első játékrészben elengedte a CSM Vasluit, a szünet után végig szaladt az eredmény után a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda élvonal tizenkettedik fordulójának meccsén. Izgalmas volt a végjáték.

2024. november 29., 19:27

Pénteken délután a férfi kézilabda Bölények Ligája tizenkettedik fordulójának nyitómeccsén a VSK Székelyudvarhely a CSM Vaslui otthonában lépett pályára. Mindkét együttes győzelmet jegyzett az elmúlt játéknapon, miután a rangsor második felében foglaltak helyet, így igencsak fontos volt számukra a három pont megszerzése.

Kezdetben fej-fej mellett haladt a két fél, aztán 5–4 után a hazaiaknak sikerült hét perc alatt zsinórban négy gólt szerezniük, ezzel megnyugtató előnyre tettek szert.

Hirdetés

Ezt pedig a pihenőig tartani is tudták,

igaz, a Sipos Lóránt által irányított együttes próbálkozott közelebb kerülni – a 28. percben kettőre fel is jöttek –, a játékrész utolsó két találatát az ellenfelük jegyezte (16–12).

A második felvonás elején igencsak meggyűlt a baja a gólszerzéssel a VSK-nak, az első hét percben csak egyszer zörgették meg a hazaiak hálóját.

Az, hogy maradt a különbség, az a jó védekezésüknek volt köszönhető.

A 37. percben 19–13 után egymás után négy könnyű gólt szerzett a székelyudvarhelyi csapat, hármat eladott labda után ziccerben lőhettek, így hamar 19–17-re módosult az állás.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A játékrész derekán kétszer is megvolt a lehetősége a VSK Székelyudvarhelynek, hogy egy gólra jöjjön fel. Roșu hetese és Tálas ziccere is kimaradt.

A végéig nyílt maradt az összecsapás, a vendégek sarkában loholt az élvonal újonca.

Az utolsó percekben két ízben egy találatra feljött a székelyföldi gárda (24–23-nál és 25–24-nél), kiegyenlíteni nem tudott, a végső dudaszónál minimális sikert könyvelt el a CSM Vaslui.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 12. forduló

CSM Vaslui–VSK Székelyudvarhely 26–25 (16–12).
A vendégek gólszerzői: Mihai Dobra 6, Putnoky Szabolcs 5, Komporály Attila és Aron Dedu 3-3, Pavel Loic és Aleksandar Milicevic 2-2, Alin Roșu, Bogdan Păunescu, Feliciano Couveiro és Csibi Hunor 1-1.
Hetesek: 2/1, illetve 3/1.
Kiállítások: 4–0 perc.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 12. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
10
10
0
0
360-262
30
2
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
11
8
1
2
337-304
25
3
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
9
8
0
1
306-266
24
4
Konstancai CSM Konstancai CSM
10
7
1
2
303-270
22
5
HC Buzău HC Buzău
11
7
0
4
328-329
21
6
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
10
5
1
4
275-265
16
7
CSM Vaslui CSM Vaslui
12
5
1
6
323-366
16
8
CSU Suceava CSU Suceava
11
4
1
6
358-362
13
9
Bákói CSM Bákói CSM
11
4
1
6
309-315
13
10
Temesvári Poli Temesvári Poli
11
4
1
6
290-299
13
11
CSM Focșani CSM Focșani
10
2
4
4
262-275
10
12
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
12
2
2
8
318-353
8
13
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
11
2
1
8
339-368
7
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
11
0
0
11
276-350
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!