A hétvégén ugyanis az eddig szintén mindent megnyerő Vidombáki CSO-val csapnak össze, amely egy találkozóval kevesebbet játszott, így jelenleg a második helyen áll. A két veretlen csapat rangadója dönthet az őszi idény elsőségéről.
A mérkőzést október 19-én, vasárnap 15 órától rendezik Vidombákon.
A másodosztály alapszakasza oda-visszavágós rendszerben zajlik, a három csoport első két helyezettje, valamint a két legjobb harmadik jut a rájátszás felsőházába. A fiókcsapatok nem vehetnek részt a play-offban.
A másik két csoportban a Bukaresti Steaua és a Nagyváradi VSK százszázalékos mutatókkal vezetik a tabellát, mögöttük a CS Medgidia és a Fogarasi VSK következik.
Várhatóan ez a hat együttes ott lesz a végelszámolásnál, dönt arról, ki nyeri a másodosztályt, és kik játszhatnak a feljutási selejtezőben.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!