Az utolsó fordulóban a Bajnokok Ligája-elődöntős Győr – amely Győri-Lukács Viktória utolsó másodperces, üres kapus góljával nyert Debrecenben – pontszámban még utolérheti az FTC-t, de az egymás elleni eredmények a fővárosiaknak kedveznek.
A Ferencváros története 14. bajnoki címét szerezte, és 1997 után tudott ismét duplázni, vagyis a Magyar Kupában és az NB I-ben is az élen végezni.
A Ferencváros úgy lett bajnok és kupagyőztes, hogy tapasztalt játékosai közül Cirjenics-Kovacsics Anikót az egész szezonban, Szöllősi-Zácsik Szandrát pedig ősz óta nélkülöznie kellett sérülés miatt.
Az FTC játékosai és a szakmai stáb tagjai az aranyérmeket szombaton kapják meg, ugyanis a szezon utolsó mérkőzését hazai pályán játsszák a Debrecen ellen.
A szerdai játéknapon az is eldőlt, hogy a Kozármisleny mellett a NEKA esik ki az NB I-ből. Az NB I/B-ből a Szombathelyi KKA és az Esztergomi Vitézek csapta jutott fel az élvonalba.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!