Már nem volt tétje az alapszakasz utolsó mérkőzésének a Szejke SK számára, hiszen már korábban eldőlt, hogy a második helyen zár a D csoportban és továbbjutott a május elején rendezendő elődöntő tornára.
A nagybányai mérkőzést a rájátszásra való hangolásként kezelte a Szejke SK, a csapat célja a győzelem megszerzése volt. Jól is kezdtek a fiúk az első perceket követően 5–1-re is vezettek, ám a nagybányai csapat hamar visszajött a mérkőzésbe, az udvarhelyiek előnye 1–2 gól volt.
A második félidőben ismét el tudott lépni ellenfelétől a Szejke SK, öt góllal is vezetett,
ám az utolsó negyedórában visszaesett a játéka. A házigazda Minaur II. fokozatosan ledolgozta hátrányát, egyenlített, sőt még esélye is volt megnyernie a találkozót, ami végül 31–31-es döntetlennel ért véget.
A Szejke SK tehát a második helyen zárta a D csoportot, lejátszott húsz mérkőzéséből
tizenkettőt megnyert, három döntetlent játszott, míg öt meccsen vereséget szenvedett.
A másodosztály négy csoportjának első két helyezettje az elődöntő tornán szerepel. A nyolc klubot a versenykiírás szerint két csoportba sorolták, Brassóban május 3–5. között küzdenek meg egymással. Innen négy együttes – mindkét csoportból az első kettő – jut a döntő tornára.
A Szejke SK a brassói elődöntő tornán a CSM Vaslui (május 3-án 10 órától), a Resicabányai VSK (május 4-én 12 órától) és a CSM Medgidia (május 5-én 10 órától) csapatával mérkőzik meg.
Férfi kézilabda másodosztály, D csoport, 20. forduló:
Nagybányai Minaur II.–Székelyudvarhelyi Szejke SK 31–31 (14–16)
Gólszerzők: Komporály 8, Kónya 7, Daninfeld 6, Szász Előd 5, Lőrinczi 2, Fekete, Orbán L., Jére 1–1. Játszott még: Orbán Sz., Jobb – Kopacz, Pál.
Kiállítások: 2, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 2/1, illetve 1/1.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!