Minden idők legjobb román női kézilabdázója, Cristina Neagu 36 évesen eljutott arra a pontra, hogy befejezi pályafutását. Legfőbb vágya az volt, hogy a román válogatottal kijusson a párizsi olimpiára, ám ez tavaly télen meghiúsult, amikor a Románia nem tudta kiharcolni a selejtezőn való részvételt. Neagu akkor már bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól.
A trikolórok csapatkapitánya csütörtökön este a PRO TV esti híradójában jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul az aktív játéktól.
„Van egy fontos üzenetem a kézilabda szerelmeseinek és különösen azoknak az embereknek, akik támogattak és követtek engem egész pályafutásom során. Úgy döntöttem, hogy az idei szezon végén visszavonulok, ezt már egy ideje eldöntöttem, nem egyik napról a másikra. Folyamatosan a megfelelő pillanaton gondolkodtam, de ez soha nem a megfelelő pillanat.
Úgy döntöttem, hogy ez lesz az utolsó szezonom a kézilabdapályán. Úgy gondolom, hogy minden sportoló pályafutásában eljön ez a pillanat, de nem szeretném, ha ez egy szomorú hír lenne, hanem azt szeretném, ha mindannyian boldogok lennénk” – mondta Neagu az Andreea Escának adott interjújában.
„25 éves pályafutást tudhatok magam mögött, ebből 20 évet a legmagasabb szinten, és rengeteg nagyszerű pillanatot éltem át. Természetesen az emberek emlékeznek a trófeákra, élveztem a Bajnokok Ligája-trófeát és a válogatottal nyert két érmet. Ez egy egyedülálló érzés. Sérülések miatt a pályán kívül is eltöltöttem 4 évet, azt hiszem, ekkor tanultam a legfontosabb leckéket” – tette hozzá Neagu.
A fővárosban született 1988. auguszuts 26-án, 12 évesen kezdett el kézilabdázni. Pályafutása során az Activ Ploiești, a Brassói Rulmentul, az Oltchim Râmnicu Vâlcea, a Buducsnoszt Podgorica és a Bukaresti CSM csapataiban játszott.
Neagu 17 évig játszott a válogatottban, és két bronzérmet nyert Romániával, a 2010-es Európa-bajnokságon és a 2015-ös világbajnokságon.
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség négyszer választotta meg a világ legjobb játékosának, 2010-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban, 2015-ben pedig a világbajnokság legjobb játékosának is megválasztották, ahol ő lett a legjobb góllövő.
Februárban Cristina Neagu átlépte az 1100 gólos mérföldkövet a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ebben az örökranglistán csak a montenegrói Jovanka Radicsevics előzi meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!