A Román Kézilabda-szövetség (FRH) elkészítette, hivatalos honlapján pedig közzétette az A osztály csoportjait. Akárcsak tavaly, idén is a földrajzi tényezők szerint sorolta be a klubokat. A nőknél valamivel kevesebb együttes nevezett, a Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub a C-be, a tavaly a feljutáshoz közel álló Marosvásárhelyi VSK a D-be került.
A Maros partiak edzője, Claudiu Evi érdeklődésünkre elmondta, jól halad a felkészülés, idén is kizárólag helyi játékosokkal vesznek részt a bajnokságban.
A csoportban nem változott semmi, ugyanazokkal az ellenfelekkel találkoznak, mint az előző idényben. „Tavaly uraltuk a bajnokság D csoportját, úgy vélem, az új szezonban sem lesz gond számunkra, hogy felülmúljuk őket. A legfontosabb, hogy a játékosaink tovább fejlődjenek, sokuk számára még korai lenne, hogy megtegyék a lépést az élvonal felé, így jelenleg a másodosztályban való részvétel a legjobb választás” – tette hozzá a tréner.
A székelyudvarhelyi együttesnél is hasonló a szemlélet. Mester Zsolt, a SZNKK edzője kifejtette, nem volt kérdés egy pillanatig sem, hogy nevezzenek.
A csoportunkban három együttes kiemelkedik, velük jelenleg nem tudjuk felvenni a harcot. A negyedik helyet szeretnénk elcsípni, erre pedig megvan az esélyünk” – nyilatkozta.
A férfiaknál a Székelyudvarhelyi Szejke SK a második idényét kezdi el, tavaly az elődöntő tornáig jutott. A soron következő évadban a klubvezetés a feljutást célozza meg. A felkészülés kellős közepén vannak, azaz egy hete indították a tesztmeccsek sorozatát. Kettőn túl vannak – legutóbb az élvonalbeli Fogarasi VSK-nál játszottak –, a tervek szerint még hat találkozót játszanak a pontvadászat kezdetéig.
„Ami a csoportunkat illeti, elkerültünk egy erős csapatot, a Nagyváradi VSK-t, viszont kaptunk egy talán még keményebbet, az élvonaltól most búcsúzó Kolozsvári U-t. Velük leszünk harcban a továbbjutást érő első két helyezésért, amibe még a Segesvári VSK szólhat bele” – fejtette ki a Szejke SK trénere, Sipos Lóránt. Hozzátette, nagy harc várható a másodosztályban, legalább hét-nyolc klub szeretne feljutni az élvonalba.
Az A osztály küzdelmei a nőknél szeptember 7-én, a férfiaknál szeptember 22-én kezdődik, kétszer játszanak oda-visszavágót a csoportkörben. Innen az első két helyezett jut az elődöntő tornára, ahonnan majd négyen a döntő megmérettetésre való részvételt harcolhatják ki. Az első kettő feljut az élvonalba.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!