A középdöntő összecsapásaival folytatódott a dán-német közös rendezésű férfi kézilabda világbajnokság. A II-es csoport első mérkőzésén a Csoknyai István és Vladan Matics által irányított magyar válogatott szombat este az egyik társrendezővel, az olimpiai címvédővel, a dánokkal nézett farkasszemet.
A hazaiak százszázalékos teljesítménnyel jutottak ide, míg ellenfelük egy pontot hozott ebbe a körbe.
A herningi találkozó elején fej-fej mellett haladt a két ellenlábas, igaz, hogy a magyarok szaladtak rendre az eredmény után, a dánoknál volt a minimális előny, egy-két góllal vezettek. Az edzői páros sokat cserélt, forgatta csapatát, talán gondolatban a sokkal fontosabb vasárnapi találkozót készítették elé.
A fiúk szép akciók révén szövögették a támadásokat, jegyezték a találatokat. Két ízben is azért mehettek, hogy kiegyenlítsenek, ez nem jött össze, a 19. percben pedig először volt a legnagyobb a különbség (6–9).
Az újonnan becserélt Szita is betalált. A 23. percben négygólos hátránynál jött először a magyar időkérés (8–12).
Amíg a piros-fehér-zöldek több technikai hibát vétettek, addig a skandinávok pontosabbak voltak, így a pihenőre 10–15-ös állással mehettek.
A második felvonásban is hasonló volt a játék képe, a hazaiak hálóőre bravúrokat bemutatva biztosította, hogy ne legye szoros az állás. Társai ezt meghálálták, tartották a szünetbeli megnyugtató különbséget.
Sokáig maradt is az ötös határ.
Saját közönsége előtt nyert az olimpiai címvédő, ezzel egy lépést tett, hogy ott lehessen a vébé dobogóján, a magyarok rákészülhettek a hátrelévő feladatokra, hiszen több kulcsembert pihentettek.
A szövetség által kitűzött cél elérése szempontjából kulcsmérkőzés következik, rögtön vasárnap 19 órától Tunézia lesz az ellenfél.
Férfi kézilabda világbajnokság, II-es középcsoport, 1. forduló:
Magyarország–Dánia 22–25 (10–15)
A magyarok gólszerzői: Szita Zoltán 5, Juhász Ádám 4, Bóka Bendegúz, Hornyák Péter 3-3, Ligetvári Péter, Máthé Dominik, Nagy László 2-2, Bánhidi Bence 1.
A nap másik meccsén:
Svédország–Tunézia 35–23 (19–14).
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!