Hirdetés

Bakó Botond ismét Orosházán edzősködik

Fiatal kora ellenére tapasztalt edzőnek számít az udvarhelyi Bakó Botond. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. december 28., 08:56

Az Orosházi FKSE-LINAMAR vezetősége szerdán délben a kézilabdaklub honlapján hozta nyilvánosságra, hogy januártól a zöld-sárgáknál korábban játékosként és edzőként is megfordult Bakó Botond irányítja az élvonalbeli együttest.

2017. december 28., 08:56

A székelyudvarhelyi születésű Bakó Botond 2002-ben Szabó Leventével együtt került Orosházára. Már akkor is érdekelte az edzősködés, és az aktív játék mellett foglalkozni kezdett az utánpótlás-csapatokkal, több országos bajnoki címet is szerzett együtteseivel, aztán 2005 februárjában – mindössze 25 és fél évesen – kinevezték az orosházi NB I/B-s felnőtt csapat trénerévé.

Másfél évnyi edzősködés után távozott Orosházáról, a folytatásban megfordult a Békés és a Csurgó férfi csapatainál is – utóbbi gárdával 4. helyen végzett az NB I-ben, továbbá a Békéscsaba és a Fehérvár KC női csapataival is eredményesen szerepelt, mindkét együttessel bajnoki 6. helyet szerzett.

Hirdetés

Bakó Botond a Debrecen női csapatával érte el pályafutása legfontosabb eredményeit, egy bajnoki ezüst- és egy bronzérmet, így a nemzetközi porondon, az EHF Kupában is bemutatkozhatott.

A 2017–2018-as szezontól mostanáig a másodosztályú bajnoki címet ostromló Szeged KKSE női együttesét dirigálta.

Az a feladat vár rám, hogy bármi áron tartsuk bent a csapatot az első osztályban. Természetesen a kialakult helyzetet megbeszéltem szegedi egyesületemmel is, akik rendkívül rugalmasak és megértőek voltak, így végül elfogadtam az Orosháza hívását. Mindig is közel állt hozzám a város, hiszen ott kezdtem el edzősködni és a családi kötődés is megvan, hiszen feleségem orosházi. Persze nem egyszerű az OFKSE helyzete a tabellán elfoglalt pozíció miatt, de természetesen ha nem úgy gondolnám, hogy bent lehet tartani a csapatot, akkor nem vállaltam volna el a feladatot

– nyilatkozta a klub honlapjának az EHF mesteredzői képesítéssel rendelkező Bakó Botond.

Orosházán jelenleg két olyan kézilabdázó is van a keretben, akik évekig az Székelyudvarhelyi KC-t is erősítették: Szabó Levente kapus, illetve a jobbátlövő Ferenczi Botond.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!