A naptári év, egyben az őszi szezon utolsó mérkőzésén idegenben, a Nagybányai Minaur II. otthonában vendégszerepelt a székelyudvarhelyi Szejke SK. A férfi kézilabda másodosztály D csoportjának péntek délutáni mérkőzésén a maximális pont begyűjtése volt a cél a Sipos Lóránt által irányított gárdának – ez az első hely megtartását jelentette.
A mérkőzés egészen a 17. percig volt kiegyensúlyozott, addig felváltva vezettek a csapatok, hol az egyik, hol pedig a másik egyenlített. 10–10 után az udvarhelyiek zsinórban ötöt lőttek, ez volt a találkozó kulcsmomentuma.
A pihenőig megtartották ezt az előnyt: 14–20 állt az eredményjelzőn.
A második játékrészben is a Szejke SK akarata érvényesült, a tapasztaltabb kézilabdázókból álló – a hazaiaknál az összes játékos ifjúsági korosztályú volt – vendégek egy lapáttal még rátettek, a 48. percben összehozták, hogy már kétszámjegyű legyen a különbség (21–31).
A végjátékban a Szejke SK is az ifi korosztállyal volt a játéktéren, nem kellett idegeskednie a vendégeknek a három pont miatt. Zsinórban a hatodik diadal volt ez, maradt az élen a székelyudvarhelyi együttes.
Februárban a tavaszi idényt az első helyről indítják .
Férfi kézilabda A osztály, D-csoport, 10. forduló:
Nagybányai Minaur II.–Székelyudvarhelyi Szejke SK 27–36 (14–20),
a vendégek gólszerzői: Daninfeld 7, Kónya, Buguleț, Komporály 6–6, Telegdy 4, Szász 3, Jére 2, Fekete, Orbán L. 1–1.
További eredmények:
Segesvári VSK–Tordai Potaissa II. 32–31 (17–21)
Nagyváradi VSK–Nagyszebeni KK 31–27 (16–12)
Az élmezőny:
1. Szejke SK 22 pont
2. Nagyvárad 21
3. Segesvár 18.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!