A francia sztárklub – amely néhány hete a harmadik helyen zárta a Bajnokok Ligája négyes döntőjét – a honlapján jelentette be a 22 éves jobbátlövő 2022-es érkezését, hozzátéve, hogy 2024-ig szóló megállapodást írt alá a sportolóval.
A PSG cikkében kiemelte, hogy Máthé fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a magyar válogatottal két világbajnokságon is szerepelt, a norvég Elverum játékosaként pedig a BL-ben is játszott már, sőt, 15 mérkőzésen 59 gólt lőtt.
– nyilatkozta a klubhonlapnak Máthé Dominik.
A fiatal átlövő tavaly nyáron a Balatonfüredtől került Norvégiába, ahol hamar együttese meghatározó kézilabdázójává vált.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!