A Handball Planet szakírói az 1957 és 2019 közötti időszakot vették alapul listájuk elkészítésekor, a klubokat a nemzetközi porondon való szereplésük alapján pontozták. A Bajnokok Ligája, az EHF Kupa és a Challenge Kupa részvevőit rangsorolták, méghozzá az elődöntőbe és döntőbe jutó csapatokat. A BL-döntősök 10 pontot, az ezüstérmesek 5 pontot, az elődöntősök 2.5 pontot kaptak. Az EHF Kupában ugyanezek az eredmények fele annyi pontot értek, a Challenge Kupában pedig negyedét a Bajnokok Ligájáénak.
Ezek alapján a Barcelona 160 ponttal toronymagasan lett első, a német VfL Gummersbach 103 ponttal a második, a THW Kiel 87.5 ponttal a harmadik. A legelőkelőbb helyen található magyar csapat, a Telekom Veszprém 48.75 ponttal a kilencedik, míg a Bukaresti Steaua 43.75-tel a tizenkettedik.
A listán megtalálható a Székelyudvarhelyi KC is.
A 2018 januárjában megszűnt udvarhelyi klub 2015-ben az ABC Braga ellen megnyerte a Challenge Kupát, az ezért járó 2,5 ponttal a 109. helyen található.
Az országok rangsorában Németország lett az első, meggyőző fölénnyel: több mint 150 pontot vert a második Spanyolországra. Kisebb meglepetésre harmadik Románia, köszönhetően annak is, hogy a vizsgált időszakban a Steaua kétszer (1968, 1977), míg a Dinamo egyszer (1965) megnyerte a BL-t. Magyarország a hatodik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!