Komoly célokkal vágott neki az A osztálynak a Sepsi-SIC, amely idén is fiatal kerettel veszi fel a harcot a többi együttessel. Szombaton a hazai játékosok határozottan járatták a labdát, illetve a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz, rendre jó döntést hoztak a székelyudvarhelyiek kapuja előtt.
Már a meccs elején sikerült többgólos előnyt kidolgozniuk, amit a végéig őriztek. Az első félidőben a bekapott találatokra igyekezett gyorsan válaszolni a Sepsi-SIC, végül pedig kilenc volt a különbség a felek között a szünetben (19–10).
A fordulás után előnyben maradt a háromszéki klub, azonban valamelyest feljavult a vendégek helyzetkihasználása is, így az első tétmeccsükön összesen 26 gólt szereztek. A végeredmény 38–26 lett, a Sepsi-SIC magabiztosan tartotta otthon mindhárom pontot, de a Hargita KK sem csüggedhet, sok olyan momentum volt a mérkőzésen, amire építkezhetnek a továbbiakban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!