Papírforma alapján könnyű meccs várt a zöld-fehér mezes lányokra, mivel a sereghajtó Fogarasi VSK vendégeként kellett szerepeljenek szerdán délután. Ennek ellenére a házigazda rendkívül összeszedetten játszott, húsz perc elteltével is döntetlen állt az eredményjelzőn (8–8), nem tudott ellépni Carmen Cartaș csapata.
Olyannyira nem, hogy a szünetben egy találattal a fogarasi alakulat vezetett (14–13), ezért változtatásokra volt szükség a második félidőben.
A fordulás után viszont nem sokat változott a játék képe, mindkét csapat nagyon fegyelmezetten szerepelt, egy adott ponton pedig már hárommal ment a hazai gárda (18–15).
A hajrában azonban ritmust váltott a Sepsi-SIC, ez pedig beválni látszott. Sorra jöttek a gólok, a védelem pedig egészen jól teljesített, így sikerült fordítani. A háromszéki csapat 26–25-re győzött, ezzel pedig megerősítette második pozícióját a tabellán a kolozsváriak előtt, azonban hat egység a lemaradása az éllovas CSJ Prahova mögött.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!