Hirdetés

A norvégok nem sok esélyt adtak a magyaroknak

Nem volt ellenszer a skandináv támadásokra
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

2020. január 17., 21:01

Már az első negyedórában eldőlt a találkozó, Norvégia ellen elszenvedte első vereségét a magyar válogatott a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki lesz a győztes.

2020. január 17., 21:01

Mindkét együttes két pontot hozott magával a kontinenstorna csoportköréből. Pénteken este a középdöntő 2-es csoportjának első fordulójában a magyaroknak nem kellett utazniuk, a találkozó helyszíne a Malmö Aréna volt, ahol eddig remekeltek, két győzelmet, egy döntetlent jegyeztek.

A norvégok az elején állva hagyták a Gulyás István által irányított ellenlábast, az első négyet ők lőtték, Máthé a 7. percben talált be, majd egy minutumra rá, 6–1-nél jött az időkérés.

Sem a védekezés, sem a támadás nem ment a piros-fehér-zöldeknek. A skandinávok könnyűszerrel növelték előnyüket. A kapuban Székely váltotta Miklert, ez sem hozott újdonságot, a 18. percben már tízgólos volt a különbség (15–5).

A szünetig amolyan edzőmeccs jellege volt a párharcnak, a cserék kaptak több szerepet, felváltva potyogtak a találatok (20–12).

A második felvonás két magyar góllal indult, valamint Bánhidi piros lapjával – arcon ütötte ellenfelét. Kapaszkodott Magyarország, Székely védéseivel, pár könnyű találattal a 41. percben 23–19-re zárkóztak fel.

Hirdetés

Még egyszer megrázta magát az ellenlábas, közelebb nem tudtak kerülni Baloghék, sima győzelmet arattak a skandinávok (36–29).

Norvégia megszerezte negyedik diadalát az Eb-n, fontos lépést tett, hogy ott legyen a legjobb négy között, a magyaroknak ezúttal nem sikerült az újabb szép eredmény, legközelebb vasárnap 17 óra 15 perctől Szlovénia ellen lépnek pályára.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, 2-es csoport, 1. forduló:
Norvégia–Magyarország 36–29 (20–12).
A magyarok gólszerzői: Nagy Bence, Ligetvári Patrik 5–5, Balogh Zsolt, Bánhidi Bence, Rosta Miklós, Máthé Dominik 3–3, Hornyák Péter 2, Bóka Bendegúz, Ubornyák Dávid, Tóth Ádám, Fekete Bálint, Szita Zoltán 1–1.

A csoport másik meccsén:
Szlovénia–Izland 30–27 (15–14).
Portugália–Svédország (21.30-tól rendezik).

Az állás:
1. Norvégia 4 pont (70–57)
2. Szlovénia 4 (51–46)
3. Magyarország 2
4. Svédország 0 (19–21)
5. Portugália 0 (28–34)
6. Izland 0 (45–54)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!