Szoros, kiegyenlített harcot hozott az első negyedóra, felváltva vezettek a csapatok. Ekkor kissé megtorpant a házigazda Segesvár, a vendég udvarhelyi együttes pedig könnyed gólokat szerezve négy góllal ellépett. Összekapta magát a CNE, egyre csökkentette a hátrányát (13–14), de ezzel együtt ellőtte a puskaporát is, a Szejke a szünetig visszaállította négygólos előnyét (13–17).
Térfélcsere után csak a Szejke akarata érvényesült a pályán, hamar tetemesre növelte előnyét, a 44. percben már tízzel vezetett (15–25). Természetesen ekkor már nem volt kérdés, hogy melyik csapaté lesz a három pont, potyogtak a gólok, az udvarhelyiek 35–24-re nyerték a bajnokit.
A sima sikerből komoly szerepet vállalt Jobb Lőrinc kapus is, aki közel ötvenszázalékos hatékonysággal hárított. A mérkőzést kisebb combizomsérülés miatt kihagyta Komporály Attila csapatkapitány.
A következő fordulóban, november 17-én hazai pályán játszik a Szejke SK, a városi sportcsarnokban a másik segesvári csapatot, a VSK-t fogadja.
Férfi kézilabda másodosztály, C csoport, 6. forduló
Segesvári CNE–Székelyudvarhelyi Szejke SK 24–35 (13–17)
Gólszerzők: Csibi, Tăuțean 7–7, Kónya 5, Fekete 4, Mihály 3, Balázs, Kopacz 2–2, Pál, Palatka, Katona, Hadnagy, Jére 1–1. Játszott még: Szász, Lőrinczi. Vezetőedző: Sipos Lóránt.
Kiállítások: 6, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 5/2.
Férfi kézilabda másodosztály, C csoport, 6. forduló
2019. 11. 08., 17:00 | Segesvári CNE | Székelyudvarhelyi Szejke SK | 24–35 |
2019. 11. 09., 18:00 | Segesvári VSK | Kolozsvári Universitatea | 28–30 |
Férfi kézilabda másodosztály, C csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Székelyudvarhelyi Szejke SK | 12 | 12 | 0 | 0 | 435–324 | 36 |
2. | Tordai Potaissa II. | 12 | 6 | 1 | 5 | 388–406 | 19 |
3. | Kolozsvári Universitatea | 11 | 6 | 0 | 5 | 349–329 | 18 |
4. | Segesvári VSK | 12 | 4 | 1 | 7 | 358–361 | 13 |
5. | Segesvári CNE | 11 | 0 | 0 | 11 | 297–407 | 0 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!