Hirdetés

A magyarok két győzelemmel, a románok két vereséggel kezdték az Eb-selejtezőt

Magabiztosan kezdte a selejtezősorozatot a magyar nemzeti csapat
Fotó: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség

Elrajtolt a kézilabda Európa-bajnokság selejtezősorozata, a válogatottak két-két összecsapást játszottak az elmúlt napokban. Románia legjobbjai két meccs után az utolsó helyen állnak a 8. csoportban, míg a magyar nemzeti csapat éllovas a 2. kvartettben.

2024. november 11., 15:24

A román férfi kézilabda-válogatott csütörtökön délután a portugálok ellen lépett pályára, ahol egyértelműen a luzitánok számítottak favoritnak. Ennek ellenére az első félidőben bátran rohamoztak a trikolórok, négygólos előnyről várhatták a második felvonást. Ekkor azonban megrázta magát a hazai csapat és 25-ször is megzörgette az ellenlábas hálóját, 37–30-as sikert aratva.

Vasárnap délután újabb kihívás várt a románokra, ezúttal hazai környezetben, a Romeo Iamandi sportcsarnokban fogadták Lengyelország legjobbjait. A két válogatott hasonló színvonalat képvisel, így szoros megmérettetésre volt kilátás. Az első félórában Románia támadójátéka rendkívül gyengén teljesített, mindössze 9 gólt sikerült dobni, így 9–15 állt az eredményjelzőn a szünetben.

Hirdetés

A folytatásban hatalmasat küzdöttek a trikolórok, egy adott ponton nyolccal is mentek a lengyelek, azonban 24–24-nél a mérkőzésen először egyenlíteni tudott a hazai csapat. A lendület azonban megszakadt, kimászott a gödörből a vendég alakulat és egygólos győzelmet aratott, 27–28 lett a végeredmény.

Két mérkőzés után Románia szerzett pont nélkül a 8. csoport utolsó helyén áll,

azonban hátravan még 4 megmérettetés a selejtezősorozatban, van esélyük javítani. Legközelebb Izrael ellen bizonyíthatnak március 12-én.

Magabiztosan érvényesítette a papírformát a magyar nemzeti csapat

Ugyancsak két találkozót játszott Magyarország, először szerdán léptek pályára az Audi Arénában, ahol a szlovákokat látták vendégül. Egyértelműen a hazai együttes volt a párharc esélyese, Chema Rodríguez legénysége pedig már az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést.

•  Fotó: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség Galéria

Fotó: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség

Ennek ellenére nem sikerült tetemes előnyt kialakítani az első játékrész után, 15–12-ről várták a folytatást. A második félidőben sem változott a játék képe, a magyar nemzeti csapat folyamatosan tartotta a 3-4 gólos előnyét, a vendégek rohantak az eredmény után.

A legvégén 37–32 lett, magabiztos győzelemmel indította Magyarország a selejtezősorozatot.

A második játéknapon Vantaa városába látogatott Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese, ahol a finnek várták őket. Itt már egy pillanatig sem volt kérdés a pontok sorsa, a meccs legelején ugyan még vezettek a hazaiak, de a folytatásban végig magyar dominancia volt. Félidőben már kilenc gól volt a különbség a felek között, a legvégén pedig 23–32 állt az eredményjelzőn.

•  Fotó: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség Galéria

Fotó: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség

Magyarország mindkét mérkőzését megnyerte, ezáltal a 2. csoport élén áll Montenegróval karöltve, aki szintén négy egységet gyűjtött.

Legközelebb márciusban játszanak Eb-selejtezőt Montenegró ellen, azelőtt viszont egy világbajnokság is vár a fiúkra, amit január 15-én kezdenek meg Észak-Macedónia ellen.

Férfi kézilabda Eb-selejtező, eredmények:
2. csoport:
Magyarország–Szlovákia 37–32,
Finnország–Magyarország 23–32.

8. csoport:
Portugália–Románia 37–30,
Románia–Lengyelország 27–28.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!