A szlovák válogatott keretének több tagja koronavírusos, a csapat karanténba került, így nem tud Magyarországra utazni. A magyar és a szlovák együttes egy hivatalos és egy nem hivatalos edzőmérkőzést játszott volna január 8-án és 9-én Győrben.
A koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik a vizsgálati eredményei alapján nem kapta meg a pályára való visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt, így nem tud a válogatottal készülni, és a világbajnokságra utazó csapatnak sem lehet tagja.
A magyar válogatott a gízai A csoportban jövő pénteken a Zöld-foki Köztársaság együttesével, vasárnap Uruguayjal, január 19-én pedig Németországgal találkozik. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!