Vereséggel indította a tornát a román U18-as válogatott, így nagyon motiváltan vágott neki a szombati mérkőzésnek. Az első játékrészben nagyon sok volt a pontatlan befejezés mindkét oldalon, a lengyelek agresszívebb játékstílust alkalmaztak, ennek köszönhetően gyakran játszottak emberhátrányban. Az első félórában remekelt a hazaiak kapusa, többek között neki is köszönhetően 10–7-es előnyről várhatták a folytatást.
A második félidőben nem sokat változott a játék képe, Románia legjobbjai vezettek, a lengyelek pedig futottak az eredmény után, ez pedig többször is hibára kényszerítette őket.
Végül 24–19-re győztek a trikolórok, ez volt az első sikerük a tornán, vasárnap Magyarország ellen léphetnek pályára.
Izgalmasnak ígérkezett a Magyarország–Spanyolország páharc, amit szintén szombaton délután rendeztek a Sepsi Arénában. A spanyolok nagy lendülettel kezdtek, többször is volt négygólos előnyük: előbb 9–5-re, majd 11–7-re is vezettek. Ennek ellenére egyre stabilabb lett a magyarok védelme, a félidőig sikerült kiegyenlíteniük, 13–13-as eredménnyel vonultak pihenőre.
A fordulást követően ott folytatta mindkét csapat, ahol abbahagyta: a spanyolok kihagyták, ellenlábasuk pedig érvényesítette a helyzeteiket, így 35 perc elteltével 16–13-ra vezetett Magyarország.
Ugyan ellépnie nem sikerült, de mindvégig megtartotta a vezetést, így végül 21–19-re megnyerte az összecsapást.
Ez volt a második győzelmük a tornán, vasárnap 13 órától játszanak a románokkal.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Nem született döntés Cosmin Matei régóta húzódó doppingügyében: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elhalasztotta az ítélethirdetést, így a Sepsi OSK csapatkapitánya egyelőre továbbra is pályára léphet a Szuperligában.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!