Mint ismert, kevéssel a Japánban zajló női világbajnokság előtt derült ki, hogy a román válogatott játékosokat is foglalkoztató élvonalbeli együttes kerete egy brassói klinikán intravénás lézerkezelést kapott, amit egyértelműen tilt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata. Emiatt négy meghatározó játékosát, Eliza Buceschit, Cristina Laslót, Bianca Bazaliut és Daria Bucurt eltiltották a válogatottságtól, és nem utazhattak el a világbajnokságra.
A Román Kézilabda-szövetség (FRH) fegyelmi bizottsága még szerdán ideglenesen felfüggesztette a Brassói Corona tizenhét kézilabdázójának játékjogát a Nemzeti Ligában, pénteken délután pedig közölte, hogy kizárta a klubot a bajnokságból. A doppingolással vádolt játékosok ügyében a Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (ANAD) hozza meg a végső döntést.
A Brassói Corona tizenegy forduló után a második helyen állt a tizennégy csapatot felvonultató pontvadászatban a címvédő SCM Râmnicu Vâlcea mögött. Az együttes bejutott az EHF Kupa csoportkörébe is, de a nemzetközi porondon sem folytathatja szereplését, mivel az európai szövetség is kizárta a sorozatból. Amennyiben marad a brassóiak kizárása, helyüket a Besztercei Gloria veheti át.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!