A kézilabdázás magyar nagymestere

– A statisztikák szerint minden harmadik magyarországit rokoni szálak fűznek Erdélyhez. Hogy néz ki ez a Mocsai családfát megvizsgálva?

– Csakugyan elkezdtünk egy családfakutatást. Az 1600-as években élt egy Mocsai nevű kapitány, aki csatában elesett és kapitányi rangjából kiindulva középnemes volt. Gyökereink Háromszékre vezetnek. Sajnos több pontos információt még nem sikerült felkutatni.

– Milyen gyakran járt Erdélyben, illetve Székelyföldön, akár szakmailag, akár magánemberként?

– Baráti társasággal sokszor, de csíksomlyói túrán is voltam kétszer. Szegedi lévén már gyerekkoromban számtalanszor átjártunk edzőmeccseket játszani Aradra, Temesvárra és Nagybányára. Edzőként pedig a válogatottal nagyon sok emlék fűz Erdélyhez.

– Edzői pályafutásának sikereit pásztázva szinte nem is érdemes belefogni a sorolásba. Mind női, mind férfivonalon nagyszerű sikereket és győzelmeket ért el klub- és válogatott-szinten egyaránt. Mely eredményekre a legbüszkébb klubjai tekintetében, illetve a válogatottak élén?

– Pályafutásom igen komoly kezdetének számít, hogy 28 évesen edzőként a Vasassal Bajnokcsapatok Európa Kupáját tudtam nyerni. Kiemelni nagyon nehéz, 8–10 éves edzői periódusaim voltak, folyamatosan ott tudtunk lenni az élmezőnyben. Hárman vagyunk, akik mind női, mind férfivonalon olimpiai és világbajnoki döntőt tudtunk játszani csapatainkkal. Minden kimagasló eredménynek megvan a szépsége.

 – 2000-ben Európa-bajnoki aranyat szerzett a lányokkal az ősi rivális románok ellen, ráadásul Bukarestben. Hogyan élte meg Ön és csapata ezt a lélektanilag is fontos győzelmet? Milyen volt az Eb hangulata, a körülmények?

– Nagyon nehéz volt ez a torna, a magyar meccsek mindig feszült hangulatban zajlottak, mindig az ellenfelet éltették a nézők. A magyar határtól és a magyarlakta területektől messze rendezték meg a mérkőzéseinek, nyilvánvalóan sportpolitikai megfontolásból, illetve mindig egy fiatalember kísért bennünket, állandó jelleggel velünk tartott a buszon is, a rendőrség tagja volt, és semmilyen nyelven nem szólalt meg, pedig próbálkoztunk vele angolul és németül is. Utolsó este, amikor nyertünk, pezsgőt bontottunk, és én megkínáltam a buszon. Tört magyarsággal megköszönte, és meghatódott, szemmel láthatóan teljes átváltozáson ment keresztül.

A románok elleni elődöntő is érdekes volt. A meccs előtt fekete ruhás, arcukat eltakaró kommandósok vették körül a játékteret. Sorfaluk között bevonulni a nőknek igencsak félelmetes volt. A pályán aztán öngyújtókkal és pénzérmékkel is megdobáltak. 6–1-es vezetésünknél lecsapódott a villany. Ilyen körülmények között sikerült nyernünk egy kiváló román csapat ellen.

A döntőben az ukránokat megvertük egy hosszabbításos meccsen, ott aztán már fúvószenekar játszotta a himnuszunkat – a román szervezők becsületére legyen mondva –, és sok székelyföldi is buzdított, magyar zászlókat lengetve. Fantasztikusak voltak a székely szurkolóink, akik a mérkőzés után is megvártak az öltözőknél, és velünk együtt ünnepeltek. Itt jegyezném meg, hogy volt egy-egy válogatott meccsünk az évek során Székelyudvarhelyen is, és amilyen szeretet ott fogadott bennünket, az leírhatatlan, hatalmas élmény volt, egy extra pozitív töltet, amire mind a mai napig nagy szeretettel gondolok vissza.

– Nagy menetelés, aztán mind a mai napig fájó vereség: nézzük először a sidney-i olimpiai döntőt 2000-ben – hatgólos vezetésről vereség, és „csak” ezüstérem. 2003, Zágráb – a hajrában szintén többgólos vezetés a világbajnoki döntőben, majd ismét ezüstérem.

– Az idő sok mindent megszépít. Plusz hatról vesztettünk az utolsó 15 percben. Erkölcsileg és anyagilag is nagy veszteség ért mindenkit. Két kulcsjátékosom is nagy fájdalommal küszködött a mérkőzésen, a végén pedig a dánok megállíthatatlanok voltak. Zágrábban abszolút uraltuk a játékot. Amikor az ember már idősebb és bölcsebb is, soha nem hivatkozik külső körülményekre. Megvolt a magunk hibája, de például a francia válogatott edzője mérkőzés után írásban is elnézést kért a két izlandi játékvezető tevékenysége miatt. Görbicz Anita kevesebb mint egy perccel a vége előtt kettőre növelte előnyünket. Két lépés után lőtt a francia kapus feje fölé, és lépéshiba miatt elvették a gólt. Onnan kihozták döntetlenre a franciák, kettős emberhátrányba kerültünk, s már nem volt visszaút.

– Új célok, új kihívások. 2014 óta a budapesti Testnevelési Egyetem rektora.

– Sok új tervünk, célunk van. Az egyetem eddig kilencvenöt olimpiai aranyérmessel rendelkezik, és a magyarországi edzők többségének sportszakmai tudása is innen származik. Három fő cél volt/van. Az első, hogy a Testnevelési Egyetem ismét önálló legyen, ami már sikerült is. Tizennégy év után újból önálló „brand” a TF. Második az oktatás tartalmi megújítása, ami szintén megtörtént már. Harmadik a világszintű infrastrukturális háttér kialakítása, egy olyan campus létrehozása, amely 18–20 hektár területű, és minden oktatási, sportszakmai igényt kielégít. Jó úton haladunk e célunk megvalósítása felé is, már javában zajlanak az első ütem kivitelezési munkálatai.

– Mit gondol a székelyudvarhelyi kézilabdaéletről, illetve arról, hogy állítólag akadémia fog ott alakulni magyarországi támogatással?

– Székelyudvarhelyen már rég komoly kézilabda-utánpótlás és kézilabdamunka folyik, több kiváló játékosom is volt Udvarhelyről. Az akadémia gondolata már régen jelen van a magyar közéletben. Jómagam a Nemzeti Kézilabda Akadémia alapítójaként nagyon szívesen vállalok akár mentori feladatot is Székelyudvarhelyen. Meg kell nézni, hogy milyen stádiumban van a terv. Ez a gondolat bennem először 3–4 éve vetődött fel, és mindenféle szempontból támogatom.

– Az Ön irányítása alatt kézilabdázott sokáig a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc is.

– Végtelenül jó volt a munkakapcsolatunk. Egy nagyon jó munkamorálú, nagy küzdő ember, akinek a szorgalma, tehetsége kimagasló. Igaz, a család is nagyon tehetséges volt, mint tudjuk, édesanya is komoly sportkarriert futott be. Nagy szerepet játszhatott a család sportszeretete is, aztán Ferinek a magyar válogatottal szembeni elkötelezettsége, nemzeti gondolkodása szintén példaértékű. Mondok egy példát. A Veszprémmel Leónban játszottunk Cozma tragikus halála után. Egy eséskor négy ujja ficamodott ki, amit ott vissza kellett rángatni. Megtörtént, s rögtön folytatta a játékot. Nagyon sokra tartom őt emberileg, és főleg azért a tartásért, amit a sportágba hozott.

A riporter és az interjúalany. Szelfi Mocsai Lajossal.
Fotó: Ilyés Szabolcs

– Lesz még hasonlóan nagy sikerű székely kézis a magyar kézilabdázásban?

– Úgy gondolom, lesz. Kell egy hasonlóan erős és magabiztos karakter, küzdőképesség. Meg egy olyan életpályaprogram, amit Feri magáért és a székelyekért a fejébe vett s megvalósított.

– Mi az edzői filozófiája, illetve kiktől tanult legtöbbet?

– Megvolt az egyetemi hátterem. Sok kutatást végeztünk. Ezek sokat segítettek a képességfejlesztésekben. Egzakt eredményeink voltak, amiket a munkánkban ötvözni tudtunk. A kézilabdamozgások biomechanikai elemzésével is nagyon sokat foglalkoztam. A másik fontos összetevő pedig a stratégia megalkotása volt: játékmódszerek, játékelemek vizsgálata és kifejlesztése. Kiváló és magasan kvalifikált emberekkel jól együtt tudtam működni, és pedagógiailag hatottam a játékosaimra. Mindig hittünk egymásban. A sporttudományos háttér tehát rendkívül fontos volt, ugyanakkor a nyugodt családi háttér feleségemmel és a négy gyerekkel is nagyon sokat számított a sikerek elérésében.