Hirdetés

A két legfőbb vetélytárssal mérik össze erejüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdázói

Az első helyről folytatja a küzdelmeket a marosvásárhelyi csapat
Fotó: Haáz Vince

Vezeti a bajnokságot, a rájátszást is győzelemmel kezdte a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata a másodosztályban, a neheze viszont csak ezután következik Gergely Ákos vezetőedző tanítványai számára.

2026. március 06., 11:26

Miután megnyerte az alapszakasz C csoportját, a felsőházi rájátszás első mérkőzésén is győzni tudott a marosvásárhelyi együttes, kiélezett csatában egy góllal bizonyult jobbnak idegenben a CSM Roman ellen.

Kapcsolódó

Nehezebb a feladatunk rájátszásban, mert sok csapat szeretne feljutni. De mi a saját játékunkkal kell foglalkozzunk.

A lányok motiváltak és jól felkészültek, bízom bennük. Lényeges, hogy jobban használjuk ki a helyzeteket. Azt várom el, hogy meccsről meccsre fejlődjenek a play-offban, ahogyan tették ezt az alapszakaszban is”

– fogalmazott a VSK sajtótájékoztatóján Gergely Ákos vezetőedző, aki megerősítette, hogy a célkitűzésük továbbra is a feljutás az élvonalba.

Gergely Ákos: a lányok motiváltak és jól felkészültek, bízom bennük •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Gergely Ákos: a lányok motiváltak és jól felkészültek, bízom bennük
Fotó: Haáz Vince

A szakvezető úgy véli, a Bukaresti Știința és a Jászvásári CSM a legnagyobb vetélytársaik, amelyekkel épp a következő két mérkőzésen találkoznak, és a két gárda is jelezte szándékát, hogy fel akar jutni a Virágok Ligájába.

Hirdetés

A csapatkapitány, Monica Bărăbaș elmondta, örülnek annak, hogy győzelemmel kezdték a rájátszást, és úgy készülnek, hogy százszázalékot nyújtsanak minden meccsen, hogy végül teljesítsék a céljukat.

Összetartó csapatot alkotunk, jól egyezzünk egymással. A fiatalság és a motiváltság lehet az erősségünk”

– jegyezte meg.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Tóth Krisztina később csatlakozott a csapat keretéhez, de a társai jól fogadták és hamar beilleszkedett. Korábban már játszott a Virágok Ligájában, és reményei szerint ezt újra megteheti a következő idényben a VSK színeiben is.

„A rájátszás első meccsén igazi csapatként teljesítettünk és együtt sikerült megszereznünk a győzelmet.

Hasonlóan nehéz mérkőzésekre számítunk a folytatásban, igyekszünk lecsökkenteni a hibákat, és bízunk benne, hogy sikerül kiharcolnunk a feljutást”

– mutatott rá.

Az éllovas Marosvásárhelyi VSK legközelebb március 12-én, csütörtökön 17 órától hazai pályán játszik, a negyedik helyen álló Bukaresti Științát fogadja, majd három nappal később a második jászvásáriak vendége lesz, akikkel jelenleg azonos pontszámmal rendelkeznek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Diószegi a szurkolók erejében bízik, Szondy óvatosságra int a gyenge rajt után

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

A Segesvári VSK után még egy klub visszalépett az élvonalbeli szerepléstől

Hiába harcolta ki a pályán a feljutást a másodosztályból, nem vállalja a szereplést a román férfi kézilabda élvonalban. A szakszövetség újból elvégezte a bajnokság sorsolását.

Új szerzemények, hazatérő játékos a VSK Székelyudvarhely kézicsapatánál

Távozókat és új igazolásokat jelentett be a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata. Nem maradt a gólkirály, az újonnan érkezők közül többen élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

Akárcsak a focibajnokságban, visszahozzák a kézilabdázóknál a rájátszást

Az első vezetőtanácsi ülésén több fontos reformot is elfogadott a Román Kézilabda-szövetség. A 2027–2028-as idénytől új lebonyolítási rendszert kap az élvonal, bevezetik az ifjúsági bajnokságot és jön az orvosi joker.

Több alapember maradt, légiósok sora a marosvásárhelyi kézicsapatnál

Jelentősen átalakította keretét a női kézilabda élvonalba feljutott Marosvásárhelyi VSK. Az újonc együttes az alapemberek megtartása mellett tizenkét új játékost, köztük nyolc légióst szerződtetett.

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!