A 2-es csoportban két nyeretlen csapat találkozóján mindössze az utolsó hely elkerülése volt a tét. Ez a házigazda japánokat foglalkoztatta jobban, akik már az elejétől fokozatosan elhúztak, olyannyira, hogy az első félidőt tízgólos előnnyel zárták.
A húzóember, Cristina Neagu – aki egyetlen percet sem játszott – nélkül felálló románok egyszerűen tehetetlenek voltak a hazai rohamokkal szemben. A második játékrészben sem tudtak közelebb férkőzni, sőt a japánok tovább növelték előnyüket, végül pedig kiütéses vereséget mértek Thomas Ryde együttesére.
Románia három vereséggel, pont nélkül a hatodik, utolsó helyen végzett a középdöntőben, összességében pedig a 12. helyen zárta a világbajnokságot.
A vártnál gyengébb teljesítmény ellenére a román válogatott jövő tavasszal részt vesz az olimpiai selejtezőtornán, ahol az egyik csoportban a mostani vébé negyedik és ötödik helyezettjével, valamint Észak-Koreával küzd meg a tokiói ötkarikás játékokra való kvalifikációt jelentő első két helyért.
Japán–Románia 37–20 (18–8).
A román csapat gólszerzői: Perianu, Udriștioiu 4–4, Pintea, Vizitiu 3–3, Polocoșer, Ostase 2–2, Seraficeanu, Zamfirescu 1–1.
Oroszország–Spanyolország 36–26 (16–12).
Svédország–Montenegró – szerdán 13.30-tól.
A csoport állása:
1. Oroszország 10 pont
2. Spanyolország 7
3. Svédország 5
4. Montenegró 4
5. Japán 2
6. Románia 0
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!